Magyarországon már a 70-es években több kólát fogyasztottunk, mint tejet, de a rendszerváltáskor jött az igazi sokk. Lehet-e evolúciós előny az anorexiából és miért hízik el egy társadalom? Kérdések és kiutak a gasztropszichológustól.

Moho sapiens – így nevezi Forgács Attila a modern embert, mondván: az evés több mint egy élettani szükséglet kielégítése, hátterében komplex érzelmi és evolúciós tényezők állnak. Pláne, ha a túlsúlyról beszélünk, amire a Kádár-korszak óta predesztinálva van a magyar társadalom.

Forgács Attila 1985-ben, egyetemi ösztöndíjjal Chicagóba utazott, hogy egyenesen a NASA és a Fehér Ház gasztronómiai tanácsadója, a The Bakery Restaurant tulajdonosa, valamint a Nevada Állami Egyetem professzora, a szintén pszichológus Louis Szathmáry mentorálása mellett kutathassa a gasztropszichológia területét. Bár akkoriban Louis rendelkezett a világ legnagyobb gasztronómiai könyvtárával, Forgács Attila a 44 ezer kötet között egy olyan írást sem talált, ami az evés lélektanáról szólt volna. Gyorsan kiderült: az akadémikus pszichológia leértékeli az evés jelentőségét, és nem lát benne többet szimpla fiziológiai szükségletnél. Így is maradt ez egészen Forgács Attiláig, aki ekkor megírta Az evés lélektana című könyvét, ami ma már a téma Bibliájának számít. Ezt ő is elismeri, noha utólagos kutatásai már felülírták a könyv némely megállapítását.

 

• elhízás
• Forgács Attila
• gasztronómia