MENÜ
2024. március 29.
Auguszta

Hallásvesztés, fülzúgás, szédülés is koronavírusfertőzést jelezhet

Hallószervi panaszok is erősen köthetők a koronavírusos megbetegedéshez, állítja egy friss tanulmány.

Azzal segítenek, hogy emlékeket gyártanak

A vaksággal és süketséggel küzdő testvérpár emlékeket gyárt a memóriazavarban szenvedőknek.

Úgy hallunk halálunk előtt, mint fiatal korunkban

Egy tanulmány szerint egy ember életének utolsó óráiban ugyanolyan jól hall, mint fiatalabb korában.

Veszélyes hangoktól óvják az Android-használókat

Súlyos hibát találtak az Androidban, a hallásunk is sérülhet, ha használjuk a Bluetooth-t.

A dübörgő koncert, túl hangos zene veszélyes lehet

Egyes kutatások szerint a hangos zene gyakori hallgatása akár átmeneti halláscsökkenést is okozhat.

Forradalmian új technológia a hallásgondozásban

Hatvan év felett a kisebb-nagyobb mértékű halláscsökkenés majdnem olyan gyakori, mint a szem romlása.

Új, modern belvárosi hallásvizsgáló nyílt Szekszárdon

Új helyen a Victofon. A kórházi épületből elköltözött, és könnyen megközelíthető, szép környezetben nyitotta meg kapuit a Victofon hallásvizsgáló Szekszárdon, a Széchenyi u. 42. szám alatt.
További cikkek