Walter Reed egy metodista lelkész ötödik gyermekeként született 1851. szeptember 13-án a Virginia állambeli Belroi-ban. Orvosi diplomáját a Virginiai Egyetem történetében legfiatalabban, beiratkozása után két évvel és még tizennyolcadik születésnapja előtt szerezte meg. Ezután New Yorkba költözött, ahol egy évvel később, 1870-ben a Bellevue kórház orvosi fakultásán megszerezte második orvosi diplomáját.

A gyakornoki éveket követően orvosként praktizált, de idegenkedett a nagyvárosi élettől, s 1875-ben a szakmai lehetőségek és az anyagi biztonság reményében csatlakozott a hadsereg egészségügyi szolgálatához. Egy évvel később, 1876-ban megnősült, házasságából két gyermeke született, feleségével később örökbe fogadtak és felneveltek egy őslakos indián lányt is.

Reed állomáshelyei a következő másfél évtizedben szinte évente változtak, számos őslakos törzs orvosi ellátásáért is ő felelt. Munkája során hamar felismerte, hogy az e közösségeket sújtó járványok oka leggyakrabban az elégtelen higiéniás viszonyokban keresendő. 1889-ben engedélyt kapott, hogy a baltimore-i Johns Hopkins Kórházban dolgozzon, mellette pedig patológiát és bakteriológiát hallgasson. 1893-ban rábízták a hadsereg újonnan alakult washingtoni egyetemének bakteriológia tanszékét, ahol különféle kutatási programokat indított el.

1896-ban bebizonyította, hogy a főváros folyója, a Potomac mellett állomásozó katonák közt tapasztalt sárgaláz megbetegedések eredete nem a folyóból nyert ivóvízhez, sokkal inkább egy környékbeli mocsaras erdőhöz köthetők, a betegség tényleges okára azonban ekkor még nem jött rá. Amikor az 1898 áprilisában kirobbant spanyol-amerikai háború a kubai hadszínterén hastífusz-járvány tört ki a katonai táborokban, Reedet bízták meg annak kivizsgálásával. Kollégáival csakhamar kimutatta, hogy a járvány kirobbanásáért, a fertőzések terjesztéséért a fekáliával, étellel és ivóvízzel egyaránt érintkező legyek tehetők felelőssé.

Kubában hamarosan felbukkant a sárgaláz is, amiben ezrek betegedtek meg, és több ember halálát okozta, mint a harci cselekmények.
A főemlősök között terjedő betegség vélhetőleg afrikai eredetű és a rabszolga-kereskedelem révén került az Újvilágba. A fertőzöttek bőre a májgyulladás miatt besárgult (innen a betegség neve), hasfájástól, magas láztól, hidegrázástól szenvedtek, sokan pedig véreset hánytak. „Sárgaláznak hívják, de az orvosok számára teljesen ismeretlen a kór” – írta Thomas Jefferson, az Egyesült Államok akkori külügyminisztere, későbbi elnöke.

A hadsereg 1900-ban megbízta Reedet: térjen vissza Kubába és tanulmányozza a járványt. Reed elfogadta Carlos Juan Finlay havannai orvos feltevését, miszerint a fertőzést egy ottani moszkitófajta terjeszti, s engedélyt kapott hogy önkéntesek bevonásával folytasson kísérleteket. A kísérlet során többen meghaltak, köztük volt Reed barátja, az orvos Jesse William Lazear is. A vektor – a fertőző ágens hordozó –, vagyis a szúnyog szerepe bizonyítást nyert, a környező mocsaras területek átalakításával, a szúnyogok élőhelyének felszámolásával három hónap alatt megszüntették a járványt. 

• Walter Reed
• sárgaláz
• járvány