MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Túl korán

Túl korán

Takács Zsuzsa • fotó: derstandard.at

Szakértők szerint az y-generáció és a még fiatalabb az első generáció, amelynek tagjai rosszabbul élnek, mint modernkori szüleik.

Fiatalkori kiégés. Elsősorban a harmincasokat, de általában a 18-30 éves korosztályt, pályakezdőket is érint a munkahelyi stressz következményeként jelentkező úgynevezett burnout-syndrome, vagyis a kiégés, ami 2019 óta az Egészségügyi Világszervezet, a WHO betegségeket és rendellenességeket jegyző listájában is szerepel. Egy hat országot érintő kutatás során derült ki ez, felrúgva minden korábbi sztereotípiát, hogy az y-generáció és a még fiatalabbak gyengébbek, nem bírják a gyűrődést, a szenvedést a célokért, hajlamosak túl korán feladni. Szakértők szerint ők az első generáció, amelynek tagjai rosszabbul élnek, mint modernkori szüleik. Sokkal nehezebb gazdasági-társadalmi környezetben, válságok között kezdik az életet. Az önálló saját otthon, anyagi függetlenség megteremtése számukra önerőből szinte lehetetlen. Digitális szép új világunkban erről megfeledkezünk, miközben a túlzott elvárások, a szorongás, a stressz már az iskolások életét is mérgezi. Csak óvatosan a nagy újévi fogadalmakkal és közhelyekkel!