MENÜ
2026. szeptember 27.
Adalbert
Ráfizetés

Ráfizetés

Takács Zsuzsa, fotó: eurosport.hu

Nem tudom, hogy eljutunk-e valaha oda, hogy pozitív mérleggel végződik egy központilag finanszírozott hazai program.

Máshol bevételt hoz, nálunk ráfizetés. Másfél hete Budapesten rendezték meg az első atlétikai Világdöntőt, és bár nyilvánosan egy szó sem esett róla, a Telexhez eljutott 2024-es szerződésből kiderül, hogy a verseny megrendezéséért a magyar kormánynak közel 15 millió dollárt (kb. 4,7 milliárd forintot) kellett fizetni. Persze, amit a kormány fizet, azt valójában az adófizetők állják, és joggal kérdezik sokan, megéri-e a befektetés? Ez a soha nem egyértelműen megválaszolható kérdés, mert a sport-, a kultúra-, az országimázs és a gazdasági szempontjai mind-mind mérlegre kerülnek, nem irigylem a döntéshozókat sem. A telex.hu-n közölt számítás szerint ráfizetés lett, pedig jó volt nézni a tévéközvetítés során, hogy teltház volt, ráadásul az eredetileg tervezett 16,7 milliárd forint helyett összesen nagyjából 8 milliárd forintba került. Nem tudom, hogy eljutunk-e valaha oda, hogy pozitív mérleggel végződik egy központilag finanszírozott hazai program, ami valójában kitörési pont is lehetne egy kicsi országban. Nálunk a budapesti vizes vébé is valóságos pénznyelő volt, míg az egykor szegény Portugália például a ’98-as Világkiállítás, majd a labdarúgó Európa-bajnokság megszervezéséből sokat profitált, és az EU-s pénzek tisztességes felhasználása segítette az előrelépésben társadalmi-gazdasági szinten, jócskán előttünk járnak. Persze, vannak másutt is vesztesek. De érdemes azokra figyelni, akik valamit jól csinálnak.