Sárika még hisz a Mikulásban. Izgatottan készült idén is az érkezésére, a szerencsések közé tartozik, akiknek haza is a nagyszakállú viszi személyesen az ajándékot. A kis faluban évek óta ugyanaz a személy vállalja a gyermekeket megörvendeztető szerepet, szép lassan cserélődik a címlista, ahogy a kicsik kinőnek a mesebeli korból, úgy lépnek be helyettük újak. Újszülöttnek minden Mikulás új. Az évente egyszeri Mikulás-találkozás azonban nem zökkenőmentes. Mint oly sok más esetben, itt is hiányzik a mérték. A mikor és mennyi, életünk egyik fő mozgatója, különösen, ha ünnepeinkről van szó. Konkrétan idén kedden jött a Mikulás, de már hétvégén a helyi vásárban is feltűnt egy piros ruhás, akiről a cserfes kislány annyit mondott: „Szerintem, csak beöltözött”. Aztán délután, a kultúrházban kerek szemmel megállapította: „Na, ő az igazi.” Az otthoni ünneplés előtt még az óvodában is találkozott egy alteregóval, és állítólag volt olyan áruház, ahol külön fogadónapot tartott. Szóval, Mikulás volt bőven, az egyszeri nagy élmény helyett, valami mást kapott ő is, igaz, abból sokat. A megszokott fogyasztói szemlélet? Az üzlet mindent felülír. Így nem csak a gyerekeknek nagy talány: melyik az igazi?