MENÜ
2021. szeptember 17.
Zsófia
Logikus

Logikus

Takács Zsuzsa • fotó: szabadeuropa.hu

„Nem elég bemondani, saját szemünkkel kell meggyőződni róla" – mert mulasztás esetén hatalmas bírság jár.

Már jó ideje lapul az irataim között, most használtam először. A védettségi igazolványról van szó, amit optimista hozzáállással két héttel az oltás után postáztak számomra, és azóta szerencsésen átestem a második oltáson is. Egyelőre biztonságban vagyok, és tőlem is biztonságban vannak embertársaim. Azért óvatosságból eltettem a vakcináról szóló hivatalos igazolást is, hiszen egyelőre bizonytalan, hogy külföldön miként fogadják hazánk oltási igazolványát, melyen az oltás típusa és a beadott vakcinák száma nem szerepel. Ez ügyben kétoldalú tárgyalások már folynak, az egységes európai oltási igazolványról pedig remélhetőleg hamarosan többet tudhatunk. Amíg várjuk az információkat, már az elmúlt hétvégén tapasztalatot szereztem az új okmányról. Étteremben ebédeltünk, és a belső térbe csak a védettségi igazolvány bemutatásával léphettünk be. A terasz tele volt, némi keresgélés után előkerült a kártya. „Nem elég bemondani, saját szemünkkel kell meggyőződni róla, hogy itt az oltási igazolvány” – szabadkozott a pincér, hozzátéve, hogy mulasztás esetén hatalmas bírság jár. A veszélyeztetettséget figyelembe véve logikus, és érhető a szigor. Miközben az asztalhoz igyekeztünk, csendesen tette hozzá vendéglátónk: „Egyébként a személyzetből senki nincs beoltva. Tudják, ez nem kötelező.”