Elsősorban azért, mert javában zajlik a foci-Eb, és nem túlzás azt mondani, hogy egyre nő a sportág népszerűsége, azok is néznek meccseket, akik korábban nem tették. A miértet, a politikai, gazdasági mozgatórugókat ezúttal hagyjuk, sportbarátként örüljünk az izgalmas mérkőzéseknek, kiélezett küzdelmeknek, a szép focinak, az igazi csapatjátéknak. Érdekes dolgot tapasztaltam, amit már a kézilabda európai- és világversenyek, BL-selejtezők és döntők is igazoltak. A nagy neveket felvonultató, esélyesnek mondott együttesek helyett a nagyszerű csapatjátékot játszó, megbízható, szürke eminenciásokból álló klubok és nemzetek viszik gyakran a prímet. Ahol mindenki tudja, és teszi a dolgát. A játékosok tudásukat, szívüket viszik pályára, az edzők jó taktikát dolgoznak ki, tudják ki, mire képes, azt elvárják és értékelik. Ehhez hozzátehetnek és elvehetnek a különleges képességű egyének, de nem rajtuk múlik. Éppen úgy, mint az életben. Hány tragikus pillanatot, kínlódást, és elpuskázott helyzetet láttunk a napokban, hogy tud a francia csillag, Mbappé továbblépni a kiesést jelentő kihagyott tizenegyese után? Közös siker vagy egyéni kudarc? A győzteseknél nem a sztárok a hősök.