„Amikor ebben a riksában ülök, érzem ahogy a szél belekap a hajamba” – mondta egy vak, mozgáskorlátozott, 90 éves néni, milyen öröm van még az életében. Ez a mondat lett a „Cycling Without Age” – nemzetközivé nőtt – szervezet jelmondata. Az itthon „Biciklivel Kortalanul Magyarország” nevet viselő mozgalom alapítójával és vezetőjével, Gui Angélával beszélgettünk a kezdeményes szépségeiről és nehézségeiről.

Pénzcentrum: Miként indult a kezdeményezés Dániában?

Gui Angéla: 2012-ben egy Ole Kassow nevű férfi Dániában kibérelt egy riksát és elvitt koppenhágai városnézésre két idősotthonban élő hölgyet, akiknek ezzel bearanyozta a hetét. Ettől Ő is belelkesedett: írt a városi önkormányzatnak, hogy támogassák egy riksa vásárlásával. Kettőre kapott pénzt… Így indult a ma már 56 országban, 4300 riksával működő szervezet, amelynek keretében eddig 5 millió (!) utazásra vittek idős embereket.

Ahogy Ole megfogalmazta ez a riksa egy „varázsbuborék” minden érintett, utas és pilóta számára. Dániában egy 22 héten át tartó kutatás kimutatta, hogy az élmény által nemcsak az idős utasok pszichés és fizikai állapota javult, hanem az adott idősotthonokban dolgozóké is. Az utazásokból visszaérkezettek ugyanis sokkal pozitívabbak, nyugodtabbak, még a demens lakóknál is látványos a hatás. Az önkéntesek pedig egy szeretetcunamiban részesülnek. Sőt, a tágabb közösség, lakókörnyezet is pozitívan éli meg, hogy náluk törődnek az idősekkel. A kutatás szerint minden egyes euro egy éven belül 32 szeresen térül meg.

Hogyan találkozott velük, miért döntött úgy, hogy elindítja a hazai mozgalmat?
A segítés nálam alap. 10 éve önkénteskedem, 2019-ben hoztam létre az „Egy vérből vagyunk” alapítványt, amely a Kárpát-medencei gyermekotthonokat segíti adományokkal, programokkal. Pár éve a fiatalok mellett a korfa másik végére, az idősekre kezdtem fókuszálni, így találtam rá a dán kezdeményezésre, ami egy pillanat alatt magával ragadott. Ez az egyszerű, mégis életformáló lehetőség kiragadja az időseket a bezártságból, magányból, és segít visszaadni számukra a mozgás, a közösségi részvétel és a szabadság érzését.

Hogy épül fel, működik a hazai szervezet?
Ez év májusban indultunk Magyarországon. Az első riksát a győri Széchenyi Egyetem támogatásával vásároltuk meg. Jelenleg öt riksával működünk, ebből egy van Győrben, Nyíregyházán és Gödöllőn, kettő pedig Budapesten. Három kapitányunk van, ők koordinálják az utazásokat, jelölik ki az útvonalat, szervizelik a riksákat, betanítják a – ma már több mint 300 – regisztrált önkéntest. A szervezésben elengedhetetlenek az idősotthoni koordinátorok is. A legtöbb önkéntesünk a 40-50-es korosztályból jön, érdekes, hogy a fővárosban többségében a férfiak, vidéken a nők aktívabbak. Egy átlag utazás 1 óráig tart, de télen ez lehet kevesebb is. Egy lassú beszélgetős tekerést, megállós élményt kell elképzelni.

Az induláskor a kezdeményezés megszervezése a világ legegyszerűbb dolgának tűnt, de menet közben kiderült, hogy az ördög a részletekben lakik. Hogy csak néhány nehézséget említsek: sok idősotthon nem enged be önkénteseket, akik leginkább munka után, vagy hétvégén érnek rá, vagyis akkor, amikor már kevés a segítő személyzet az otthonokban. Máshol az elhelyezkedés jelent problémát, például nincs biztonságos kerékpárút a környéken. Az önkéntes jelentkezők egy része az oktatás után meggondolja magát, kiderül, hogy nem ilyen programra gondolt.

Mennyibe kerül a mozgalom működtetése?
A riksákat Dániából hoztuk, ezek darabja kiegészítőkkel együtt közel 5 millió forint. Rengeteg idő és pénz működtetni a kommunikációs csatornákat, intézni az adminisztrációs feladatokat, bérelni a nemzetközi időpontfoglalási rendszert, rendezvényeken jelen lenni, szállítani a riksákat. A kapitányok fizetése, a szerviz, a biztosítás szintén komoly tétel. Ezek összességében helyszínenként akár évi 7-8 millió forintos kiadást jelentenek. Szerencsére az induláshoz sikerült szponzorokat találnunk. A KÖBE ingyenesen vállalta a biztosítást, reménykedünk a hasonló folytatásban. A Maschefszky Ügyvédi Iroda folyamatos probono támogatása elengedhetetlen, hogy jogi szempontból minden rendben legyen. A már említett Széchenyi Egyetem mellett a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem támogatásával tudtuk elindítani a mozgalmat Gödöllőn. Három riksa megvásárlását az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ segítségével oldottuk meg.

Természetesen folyamatosan keressük a szponzorokat, hiszen a riksák hosszú távú fenntartására egyelőre nincs forrásunk. Egy – a városban komoly feltűnést, szinte folyamatos pozitív visszajelzéseket kapó – riksa hatékony reklámfelület lehet bármely cég számára.

Mik a jövő programjai, tervei?
Decemberben a Magyar Református Szeretetszolgálattal közösen szervezünk élményutazást vakok részére. Szeretnénk őket hosszú távon is bevonni a projektbe. Az idősotthonokon kívül nyitunk a súlyos, főként akár onkológiai betegek irányába is, akiknek talán életük utolsó élménye lehet egy ilyen utazás. Terveink között szerepel a beteg (hospicéban lévő) gyerekek riksába ültetése is. Ezeknek az utazásoknak a létrejöttéhez keressük a szponzorokat.

Anyagilag a fókuszunk most az öt eszköz folyamatos működésének biztosításán, a projekt fenntarthatóságán van. Célunk, hogy minél többen éljék át a másokon segítés örömét. Szeretnénk, ha az önkéntesekből kialakulna egy közösség, mozgalom találkozókkal, összetartással. Reménykeltő a gödöllői – főleg női – önkéntesekből álló csoport, akik nagyon aktívak, igazi csapattá szerveződtek.

Mi az Ön személyes motivációja?
Számomra, az említett idős, beteg embereken való segítés mellett fontos, hogy ez a mozgalom – még ha csak egy apró lépéssel is – érzékenyítse a fiatalokat, lehetőséget adjak nekik az önkénteskedésre, növeljék az empátiájukat. Ennek elősegítésére a Széchenyi Egyetemen és a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemen most szervezzük, hogy a hallgatók kreditpontokat kapjanak, ha rendszeresen visznek utazásra időseket. A győri SZC Sport és Kreatív Technikum végzős diákjai pedig már több alkalommal tekertek, csodálatos élményt adva ezzel a győri Kálóczy téri idősek otthonában élők számára.

A mindennapi munka, koordináció, kommunikáció, pénzügyek intézése mellett, amikor tehetem, én is nyeregbe pattanok. Számomra minden utazás egy leírhatatlan élmény. Mintha közösen egy más bolygóra kerültünk volna. Olyan emberi kapcsolódások jönnek létre, ami leírhatatlan. Az idős, magányos emberek, akik már „láthatatlanok” a társadalom számára, akik fölött elment az élet, hirtelen a város nevezetességei lesznek, mindenki mosolyog rájuk. Amikor egy Teslás, az autójából kiszállva azt mondja az idős néniknek, hogy „Hölgyeim, maguk egy hintóban ülnek!” az leírhatatlan érzés. Hiszek benne, hogy minden egyes utazás örömet szerez és segít egy jobb közösség és társadalom létrehozásában.

Amikor valaki az élete végéhez közeledik, ott már nincsenek felesleges körök vagy üres mondatok – csak mélységek, emlékek és valódi kapcsolódások. Az egyik utasom első mondata ez volt: »Én már négy éve meg akarok halni. Azért költöztem be az idősek otthonába, mert azt hittem, egy héten belül meghalok. Azóta itt ülök, és várom a halált.« Ahogy haladtunk, lassan felidézte emlékeit és élményeit, és amikor kiszállt a riksából, csak ennyit mondott: »Most ismét az élet részévé váltam”. Ezekért a mondatokért érdemes megmozgatni a hegyeket.

• bicikli
• önkéntes
• riksa
• élmény