MENÜ
2022. június 30.
Pál
Ebola-rokon vírust találtak Magyarországon

Ebola-rokon vírust találtak Magyarországon

24.hu

A kórokozó laboratóriumi körülmények között képes embert is fertőzni.

A természetben azonban minden kórokozó másként viselkedik, rengeteg a megválaszolandó kérdés – járványtól semmi esetre sem kell tartanunk, a felfedezés egyelőre nem több tudományos eredménynél. Illetve annyit már tudunk, hogy az Ebola- vagy Marburg-vírushoz hasonló megbetegedést nem képes okozni.

A koronavírus nem mindennapi betekintést engedett a laboratóriumokba az elmúlt években, ahol a kutatók megfeszített munkával tárják fel a vírus tulajdonságait, keresik és vizsgálják a mutációkat, dolgoznak a vakcinákon és információval látják el a járványvédelmi szerveket. Közben pedig még nagyobb erőfeszítéssel folytatják új, akár járvánnyal fenyegető vírustörzsek felkutatását, amelyeket fokozott figyelemmel kell kísérni. Ez utóbbi területen ért el áttörést hétévnyi munka után egy magyar kutatócsoport, amely a Lloviu nevű filovírust, az ebola távoli, „európai” rokonát azonosította Magyarországon egy emberkerülő denevérfaj elzártan élő populációjában.

Aggodalomra semmi ok, a denevérektől továbbra sem kell rettegni, egyelőre ott tartunk, hogy a vírus legfeljebb a védett állatokra jelent veszélyt, emberre való terjedésének lehetőségét vizsgálják. Az eredmény viszont remekül mutatja, milyen fontos az ismeretlen kórokozók elleni proaktív fellépés, illetve ismét ráirányítja a figyelmet, hogy a vállalhatatlan méreteket öltő természetpusztítással az ember miként rántja saját magára a különböző betegségeket.

A részletekről Kemenesi Gábor virológust, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjának vezető kutatóját, a Lloviu-vírust azonosító csapat vezetőjét kérdeztük.

Miért nem kell járványtól tartani?

Rögtön az elejére kívánkozik, hogy hiába találtak hazánkban egy aggodalomra okot adó vírust – sőt, azonosították Olaszországban is, ráadásul valószínűleg minden olyan országban jelen van, ahol a hosszúszárnyú denevér –, járványtól jelen tudásunk alapján nem kell tartani.

Ha a kutatók a terepről „begyűjtenek” bármilyen kórokozót, laboratóriumban sikerrel izolálják, az jelentős tudományos eredmény: így tudják ezerféle szempontból vizsgálni, végső soron az ellene való felkészülést készítik elő. Ha ilyenkor – mint esetünkben is – kiderül, hogy a kórokozó emberi sejteket is fertőz, a kutatás természetesen magasabb fokozatba kapcsol.

Ám ha valami a »flaskában« produkál bizonyos dolgokat, még nem jelenti azt, hogy »élesben«, a természetben, egy teljes szervezetben is ugyanerre képes. Sőt! – mondja a 24.hu-nak Kemenesi Gábor.

Magyarán rendben van, a vírus képes lehet denevérről emberre átfertőzni, de jönnek a megválaszolandó kérdések.

Okozhat-e megbetegedést?
Vajon milyen vírusmennyiségre van szükség az emberi fertőzéshez?
Képes lesz emberről emberre terjedni?
Hogyan és milyen mennyiségben üríti a fertőzött denevér a kórokozót?
Hosszan sorolhatnánk még, a lényeg: millió és egy tényező kell egy sikeres átugráshoz, onnan pedig még jóval több egy járvány kitöréséhez.

A szakemberek jelenleg ezekre keresik a választ, amerikai kutatókkal együttműködve többek között azt is kimutatták, hogy az Ebola- vagy Marburg-vírushoz hasonló megbetegedést nem képes okozni a vírus, ezt a Plos Pathogens szakmai lapban publikálták. Egyelőre ez a vírus is egyik szereplője annak a hosszú listának, amely alapján a járványok előtt járva a kórokozók részletes megismerésén dolgoznak a kutatók.

Nézzük most meg közelebbről, miről is van szó a filovírusok esetében.

Filovírusok szerte a világon

A filovírusokat 1967-ben ismerte meg az emberiség, amikor a németországi Marburg egyik laboratóriumába Afrikában befogott szavannacerkófokat vittek vakcinafejlesztési kísérletekhez. A szerencsétlen, természetes környezetükből kirángatott majmokkal dolgozó embereket vérzéses láz döntötte le a lábukról, 31-ből heten meghaltak: a kórokozót a városról nevezték el Marburg-vírusnak.

A következő találkozás Afrikában történt, az emberek a kongói Ebola-folyó környékén kezdtek megbetegedni 1976-ban: a kórokozót egy osztálykiránduláson a dzsungelben tartózkodó csoport vitte „haza”. Filovírus ez is, az egyik legvirulensebb kórokozó, amely újabb és újabb járványokat generál Afrika hatalmas területein, az 50 százalék feletti halálozást csak 2019-től, egy új gyógyszer bevezetésével tudták 6 százalékra szorítani.

Ma már ismert, hogy filovírusok hihetetlen változatosságban vannak jelen világszerte denevérektől a tengeri és édesvízi halakig számos állatban, de emberi megbetegedésről a fenti két változaton (Ebola-vírusok és Marburg-vírusok) kívül jelen tudásunk szerint nem beszélhetünk – fogalmaz a virológus.

Magyar áttörés

Szűkebb témánk története 2002-ben kezdődött azzal, hogy a spanyolországi Lloviu-barlangban a tudósok jelentős denevérpusztulásra lettek figyelmesek. Senki nem gondolt új kórokozóra, az ügy nem is lépte át a helyi kereteket, és még akkor is csak a tudományos közösség körében vetett hullámokat, amikor 2010-ben kiderült: az elhullást egy új filovírus okozta.

Hagyományosan ezt is a felfedezésének helyszínéről nevezték el, a fertőzés forrását nem azonosították, az egész elcsendesedett. Néhány évvel később a PTE kutatóinak érdeklődését egy, a spanyolországihoz hasonló hazai denevérpusztulás keltette fel, és hét év után most májusban megszületett a tudományos áttörés: az Európában „őshonos” Lloviu-vírust kimutatták és sikeresen izolálták laboratóriumban.

Magyar tudósok tehát 1967 óta először azonosítottak tudományos alapossággal filovírust Európában, másként fogalmazva az ebola „rokona” kontinensünkön is tartogat meglepetéseket.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Egyrészt azt, hogy a Lloviut innentől kezdve árgus szemekkel kell figyelnünk és a lehető legjobban megismernünk, mert a flavivírusok egyes változatai a koronavírusokhoz hasonlóan alkalmasak lehetnek a jövőben esetleg humán fertőzéseket is kiváltani. Másrészt a Lloviu közelebb vihet az afrikai ebola és marburgvírusok megértéséhez és legyőzéséhez.

A vírust hazánkban egyedül hosszúszárnyú denevérekből mutatták ki, távol a településektől, a faj extrém módon kerüli az embert. Nem tűri a zavarást, az emberek által látogatott barlangokat azonnal elhagyja, de még azt sem viseli el, ha a bejáratot ráccsal zárják le – eredeti élőhelye nagy részéről épp az emberi zavarás miatt tűnt el.

Járvány lett a pusztítás eredménye

A koronavírus-járvány kellős közepén nyilván mindenkinek „ijesztő” újabb kórokozók jelenlétével szembesülni, de pont hogy a felismerés vezet el a cselekvéshez és megelőzéshez. Előbbi viszont semmiképp nem lehet a további rombolás, Kemenesi Gábor megtörtént esetet hoz példaként arra, mi történik, ha félelmünkben ész nélküli pusztításba kezdünk.

Az ugandai Kitaka-bányába amerikai kutatók érkeztek a helyi denevérpopuláció tanulmányozására, a Marburg-vírust akarták vizsgálni. Amikor a bányászok és a helyiek ezt megtudták, a vírus szó hallatán úrrá lett rajtuk a pánik, amire a helyi emberek válasza a denevérek elpusztítása volt. Pontosabban néhány napra elzárták a kivezető folyosót, több tízezer állat pusztult el.

Csakhogy nem mindegyik, néhány ezer fiatal egyed túlélte az éhezést, szomjazást, és nemcsak megmaradt bennük a vírus, hanem az óriási veszteség, és a populációs szerkezet megborulásának hatására (több fiatal, immunológiailag még fogékony egyed élte túl) megnőtt a vírus jelenléte az állományban. A bányát korábban hosszú ideig közösen használták emberek és denevérek minden probléma nélkül, ám a brutális pusztítás után nem sokkal a helyiek körében kitört a járvány.

Utalva az új koronavírusra is, az okok gyökerét keresve azt kell látnunk, hogy problémáink legfőbb okozója mi magunk vagyunk, emberek.

X-betegség

A múlt kisebb-nagyobb járványai szinte mind zoonózisokból, azaz potenciálisan emberről állatra terjedő fertőző betegségekből nőtték ki magukat. Ám a közvélemény, és talán a döntéshozók is talán csak most, a SARS-CoV2 okozta pandémia hatására döbbennek rá, milyen veszélyt is jelentenek az „ismeretlen” kórokozók.

A WHO által X-betegségnek nevezett, új fertőzések elleni egyetlen lehetőségünk, ha lépéselőnybe kerülünk velük szemben, vagyis a tudomány felismeri és megismeri az esetleges alanyokat, felméri a gócpontokat stb.

Zoonózisok szempontjából nagy tömegük és széles elterjedésük okán a madarak, a rágcsálók, a denevérek, és vektor szerepük miatt a szúnyogok, kullancsok igényelnek elsősorban figyelmet – emeli ki Kemenesi Gábor. A virológus szakterülete a szúnyogok és a denevérek, és mivel utóbbi állatcsoport témánk főszereplője, koncentráljunk most a repülő emlősökre.

Világszerte több mint 1300 denevérfajt ismerünk, ők alkotják a ma élő emlősfajok 20 százalékát, az Antarktisz kivételével a Föld minden pontján megtalálhatóak. Kulcsfontosságúak az ökoszisztéma egyensúlya szempontjából, szerepüket egyedül a beporzókéhoz mérhetjük. A mérsékelt égövön rovarfogyasztásukkal járulnak hozzá az élővilág egészségéhez, a trópusi, szubtrópusi területeken ők gondoskodnak számtalan növény beporzásáról, magok terjesztéséről. A denevérek eltűnése a földi ökoszisztéma összeomlásához vezetne.

Vírusbankok és egyensúly

A fosszíliák tanúsága szerint legalább 58 millió éve vannak jelen a Földön, eközben együtt fejlődtek számos parazitával: a vírusok olyan változatos sokszínűsége alakult ki bennük, hogy úgynevezett vírusbankokként tekinthetünk rájuk. Az elmúlt 20 évben kezdtük megismerni a denevérekben megtalálható víruscsoportokat, több közülük zoonotikus képességgel bír: vizsgálatuk azért fontos, mert ezek elemzésével állapíthatjuk meg a jövőbeli kockázatokat, miközben feltárhatjuk a vírusok evolúciójának mérföldköveit.

A denevér-vírusbankokban találhatók a koronavírusok is, de ez még nem jelenti azt, hogy ha egy denevér elrepül mellettünk, azonnal valamilyen „SARS-mutáció” ugrik az emberre. Ugyanúgy vírusbankok a rágcsálók az aranyhörcsögtől az egéren és patkányon át a nyúlig, illetve bármilyen madár, éljen kalitkában, baromfiudvarban vagy a természetben. Így van ez, amióta „világ a világ”, csakhogy az emberi tevékenység mára fenekestül felforgatta az egyensúlyt.

Az élőhelyek megfogyatkozásával sok vadállatot egyszerűen bekergetünk a városokba, térnyerésünkkel egyre sűrűbben érintkezünk (mi és háziállataink egyaránt) olyan fajokkal, amelyekkel egyébként alig vagy egyáltalán nem is találkoznánk.

Teljesen logikus, hogy statisztikailag megnő az állati kórokozók átugrásának esélye, keresve sem találhatnánk jobb példát a vuhani állatpiac és az új koronavírus közti összefüggésnél. Itt írtunk részletesebben arról, hogy a természetpusztítással, vadkereskedelemmel az emberiség maga számolja fel azt a pufferzónát, amely védené a vadállatokban megtalálható kórokozóktól.