MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Csak szerelmes levél birtokában mehetünk át a dán határon

Csak szerelmes levél birtokában mehetünk át a dán határon

nlc.hu

Dánia hétfőn egészen sajátos karantén szabályt hozott.

Azok mehetnek csak át a határon, akik fotókkal és levelekkel igazolják, hogy legalább 6 hónapja együtt voltak, mielőtt a járvány és a határforgalmi korlátozások elszakították őket egymástól.

Úgy tűnik, Dánia mindenek előtt a szerelem pártján áll, miután a járvánnyal járó veszélyhelyzet miatt az ország március 14-én lezárta a határait. Most viszont egy olyan részleges könnyítést vezettek be, amely csupán Németországra és a többi skandináv országra vonatkozik.

A dán rendőrség hétfői bejelentése szerint a pároknak vagy szerelmes üzenetekkel, közös fotókkal, illetve más személyes információval kell bizonyítaniuk, hogy már a határzár előtt legalább 6 hónappal tartott a kapcsolat. Ettől persze a dániai be-és kiutazási engedély megadása nem automatikus: továbbra is a hatóságokon múlik.