Magyar Péter, Magyarország leendő miniszterelnöke 2025. július 13-án a következő kijelentést tette: „A leendő Tisza-kormány első napjaiban létrehozzuk a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt. Az új hivatal feladata az elmúlt húsz év során elkövetett súlyos visszaélések és korrupciós ügyek kivizsgálása, valamint a jogtalanul megszerzett közvagyon visszaszerzése lesz!” Három hónappal korábbi beszédében pedig így fogalmazott: „Visszaszerezzük az ellopott közvagyont, még ha Amerikáig is iszkolnak vele.” Ezek a kijelentések már akkor is nagy port kavartak, és most, a Tisza április 12-i kétharmados többséget adó győzelmével sokakat foglalkoztat ennek a választási ígéretnek a realitása.

Miután a nemzeti vagyonvisszaszerzési és -védelmi hivatal szervezetéről, feladatairól és eszközrendszeréről jelenleg nem sokat tudhatunk, ebben a cikkben mint büntetőjogászok fogjuk kifejteni szakmai álláspontunkat arról, hogy jelenleg milyen lehetőségei vannak egy új kormánynak, de elsősorban a bűnüldöző szerveknek a fenti célok megvalósítására. Írásunkat elsősorban érdeklődő laikusok figyelmébe ajánljuk.

Nemzetközi példák az elszámoltatásra

A nemzetközi politika az utóbbi egy évtizedben számos olyan feltárt korrupciós üggyel kényezteti el az ez iránt érdeklődőket, amelyben egy kormánypárt és az üzleti körök összefonódása, valamint az ebből a bűnös frigyből született bűncselekmények a napnál is világosabbá váltak. Elég a több száz spanyol néppárti kormánytisztviselőt érintő Gürtel-ügyre, Nikola Gruevszki macedón elnök korrupciós botrányára vagy Ivo Sanader horvát miniszterelnök büntetőeljárására gondolni. Viktor Janukovics volt ukrán elnök – ma már a Korrupció Múzeumaként működő – egykori villájának struccfarmja akaratlanul is megidézi hazánk hatvanpusztai zebraszaporulatát.

A fenti ügyekben közös, hogy az állami vagyon védelme és a magánérdek összeütközésében a közérdek, a közvagyon maradt alul, és minden említett ügyben született már jogerős marasztaló ítélet. Az ítéletet nem minden elkövetőn lehetett végrehajtani – ebben részben hazánk leköszönő kormányának is van szerepe –, és a közjellegét elvesztett közvagyonnak hol nagyobb, hol kisebb, hol elenyésző részét sikerült csak visszajuttatni az államkincstárba.

Az alábbiakban azt kíséreljük meg feltárni, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a Magyarországon elkövetett hasonló bűncselekmények felelőseinek jogi elszámoltatására, illetve milyen ellentétes irányú folyamatok képezhetik a bűnösök tényleges felelősségre vonásának és az esetleges ítéletek végrehajtásának a gátját.

A visszaható hatály tilalma és a felmerülő bűncselekmények

Annyit a legelején szeretnénk tisztázni: korábban elkövetett cselekményeket újonnan hozott törvények alapján megítélni nem lehet. Így a szerzők a jelenleg hatályos büntetőnormák rendszerének keretein belül maradva fejtik ki véleményüket.

Kezdjük azzal, hogy mely bűncselekmények azok, amelyek egyáltalán felmerülnek!

Ha végigtekintünk a konkrét bűncselekmények gyanúját felvető tettek során, könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az elmúlt tizenhat év szinte parttalan mennyiségű büntetőjogi alapanyagot szolgáltat.

Mire gondolunk? A teljesség igénye nélkül: a látványosan túlárazott közbeszerzésekre, a közpénzből finanszírozott pártpropagandára, az állami reklámszerződésekre, az energiaipar visszaélésgyanús ügyleteire (különös tekintettel a MET-ügyre), az autópálya-, dohány- és hulladékkoncessziókra, az állam, a különféle önkormányzatok piaci ár alatti ingatlanbérleti és -adásvételi ügyeire, a paksi hitelszerződésre, a győri lakáskassza-ügyre, a Covid alatt beszerzett – zömében használatlan és használhatatlan – lélegeztetőgépek ügyére, a Magyar Nemzeti Bank felújítására és alapítványainak számos ügyére, a kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánított magánprojektekre, illetve természetesen a különböző kormánypolitikusok, kormányközeli üzletemberek és családtagjaik piacgazdasági keretek között megmagyarázhatatlan gazdagodására.

Ezen cselekmények főként a költségvetési csalás, ezen kívül pedig vagyoni elleni bűncselekmények, így különösképp a sikkasztás, illetve hűtlen kezelés, korrupciós bűncselekmények, elsősorban vesztegetés, hivatali vesztegetés, illetve – „természetesen” – a bűnös módon keletkezett vagyontömegek eredetének elleplezését szolgáló pénzmosás gyanúját vetik föl.

A feltételezhető jogsértések elkövetőinek felelősségre vonása mint a bűnös úton szerzett vagyon biztosításának, illetve visszaszerzésének előfeltétele első körben egy fő lehetséges akadályba ütközik. Ez pedig nem más, mint az idő múlása.

Az elévülés problematikája

Az elévülés jogintézménye a büntetőjogi felelősségre vonás egyik akadályát képezi, hiszen a társadalomnak az elkövető megbüntetéséhez fűződő érdeke általában nem az idők végezetéig szól. Az elkövetéstől számított bizonyos idő eltelte után az elkövető a legtöbb bűncselekmény esetén – és a fenti bűncselekmények ide sorolhatók – nem vonható felelősségre.

Mennyi ez az idő? Főszabályként a büntetési tétel felső határa, de legalább öt év, korrupciós cselekmények esetén egységesen tizenkét év. (Az úgynevezett halmazat, a bűnszervezeti elkövetés és az elévülés egyéb összefüggéseivel itt most nem untatjuk az olvasót.) Az elévülés kezdő napja az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul, olyan bűncselekmény esetén pedig, amely jogellenes állapot fenntartásában áll, az a nap, amikor ez az állapot megszűnik.

Innentől kell tehát számolni azt a jogvesztő határidőt, amelytől az elkövető a törvény erejénél fogva már nem vonható felelősségre a tetteiért. Kulcsfontosságú belátni, hogy a fenti ügyek nagy részében ez az időablak – a büntetési tételek mértékéből adódóan – a közeljövőben bezáródhat.

Ebből következik, hogy amennyiben van valós szándék ezen ügyekben büntetőeljárás lefolytatására, úgy a legsürgősebb feladat a büntetőeljárások mielőbbi megindítása.

Ennek hiányában az elévülés a büntetőjogi felelősségre vonás törvényes akadályát fogja képezni.

Itt jegyezzük meg, hogy a kapcsolódó, esetleges pénzmosási cselekmények esetében az elévülés értelemszerűen később fog bekövetkezni; illetve azt is, hogy ezen esetleges pénzmosási cselekmények megállapításának nem szükségszerű előfeltétele a „bűnös vagyon” forrásául szolgáló bűncselekmény elkövetésének a bizonyítása.

A kiadatás problémaköre

Amennyiben a büntetőeljárás a fentiek szerint a törvényes határidőn belül megindul, akkor sem garantált az elkövetők tényleges elszámoltatása és a bűnös vagyon visszaszerzése. Kezdjük az elsővel. A büntetőeljárás alól magukat kivonó (így írja le a jogi bikkfanyelv a külföldre menekülést) terhelteket az állam megpróbálja kézre keríteni, erre szolgál az elfogatóparancs, amelynek van hazai szintje, illetve létezik európai és nemzetközi elfogatóparancs is.

Sok esetben az elkövetők olyan államba próbálnak szökni, amellyel hazánknak nincs hatályban lévő kiadatási egyezménye, azonban ez – ahogyan mindjárt látni fogjuk – csekély biztosíték számukra. Létezik egy népszerű elképzelés, miszerint a vagyonokat (és a hozzá tartozó személyeket) egyszerűen ki kell menekíteni Dubajba, és ezzel minden hazai jogkövetkezmény veszélye elillan. Ahogyan később is kitérünk rá, ez nem új elképzelés. Azonban Dubaj kiváló példa arra, hogy mennyire Janus-arcú védelem és biztonság ez, hiszen épp az Egyesült Arab Emirátusokkal – ahová Dubaj is tartozik – van folyamatban egy kiadatási egyezmény, amelyet a sors iróniájaként épp a jelenlegi kormánypárt kezdeményezett.

A teljes kép érdekében hozzá kell tenni, hogy a kiadatás végső soron politikai kérdés, így adott esetben érvényben lévő kiadatási egyezmény alapján is van mód annak megtagadására (például politikai menedékjog alapján), és olyan ország is kiadhat nála rejtőzködő gyanúsítottat, amely a kiadást kérő országgal még nem rendelkezik kötött kiadatási megállapodást.

Érvényt szerezni a jognak – A vagyonmentés és vagyonvisszaszerzés problematikája

A büntetőjogi felelősségre vonás fontos, de egyeseket mégiscsak az érdekel jobban, hogy hogyan lehet a köz számára visszaszerezni a „magánosított” forintokat.
A bűncselekményből származó vagyont a bűnösség megállapítása esetén el kell kobozni, sőt akár már a nyomozati szakban le lehet foglalni, zár alá lehet venni a biztosítani kívánt vagyonelemeket. Az így biztosított vagyonok gyakorlatilag forgalomképtelenné válnak a büntetőeljárás idejére.

A rossz hírünk az, hogy külön iparág épül arra, hogyan lehet „megmenteni”, elrejteni vagy elleplezni ezeket a jogtalanul felhalmozott vagyonokat. Nehéz a cikkünk keretein nem túlterjeszkedve elmagyarázni, de azért teszünk egy kísérletet rá. A legprimitívebb módszer az, amivel a Magyar Nemzeti Bank elnökének hozzátartozói körét gyanúsította meg a sajtó: fizikailag, konténerekben átmenteni a lefoglalással fenyegetett javakat valahova máshova.

A felkészültebb elkövetők vagyonának bűnös átmentése sok-sok rétegen, strómanokon, bizalmi vagyonkezelésen, magántőkealapokon, titkos részvénykönyvű részvénytársaságokon és mindenféle egyéb, jól átgondolt áttéteken keresztül válik követhetetlenné és – szinte – támadhatatlanná. A tisztánlátás megnehezítése és a „jóhiszemű harmadik szerző felek” nagy szerepet játszanak az elsíbolt vagyonok hozzáférhetetlenné tételében. Ráadásul azzal kell szembesülnünk, hogy sikeres büntetőjogi felelősségre vonás és megfelelő intézkedések mellett is igen alacsony a megtérülés, mivel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének globális kapcsolati hálója és annak eszköztára messze felülmúlja a magyar hatóságok és igazságszolgáltatás eszköztárát.

Vagyonvisszaszerzés 2.0. – „A Nemzetközi Együttműködés Rendszere”

Mielőtt azonban végleg letörnénk a vagyonvisszaszerzésben bízó olvasók lelkesedését, kifejezetten izgalmas körülményre fel szeretnénk hívni a figyelmet. Leköszönő kormányunk a bűnszervezetek és a korrupció elleni nemzetközi küzdelem jegyében előterjesztett, országgyűlési többségük pedig megszavazott és kihirdetett egy T/12796. számú törvényjavaslatot, amely egy vagyonvisszaszerzésről és -elkobzásról szóló uniós irányelv átültetését szolgálta.

Itt idéznénk az Országgyűlés Hivatalának B. Müller Tamás által szerzett és 2025. október 17-én Elkobzás és vagyonvisszaszerzés címen közzétett kommünikéjét, miszerint „Az EU 2024-ben a hatékonyabb vagyonvisszaszerzés érdekében a korábbi keretrendszer megreformálása mellett döntött. A kártalanításon túl a vagyonvisszaszerzés legfőbb célja nem kevesebb, mint a bűnözői hálózatok gazdasági modelljének megtörése.”

Összefoglalva az írás megállapítja, hogy a korábbi vagyonvisszaszerzési rendszer fő problémái közé tartozott, hogy a hatóságok erőforráshiánya miatt az illegális vagyon gyors felkutatása és befagyasztása csak korlátozottan működött, és ezzel összefüggésben a felkutatott vagyon annak beazonosítása és biztosítása előtt drasztikusan csökkenhetett. Az elkobzás jogi eszközei sem voltak elég erősek a bűnszervezetek komplex háttérstruktúráinak megbontásához.

Egyszóval a határokon átívelő, fejlett digitális és pénzügyi szolgáltatások teljes eszköztárával rendelkező bűnszervezetek lépéselőnyben voltak a forráshiánnyal küzdő, nem megfelelően szervezett és irányított hatóságokkal és felhasználható jogi eszközökkel szemben.

Az új uniós irányelv ezért kötelezi a tagállamokat, hogy a vagyonok hirtelen eltűnésének veszélye esetén a vagyonvisszaszerzési hivataloknak adják meg a lehetőséget a vagyonok lehető leggyorsabb befagyasztására a hazai ügyekben, és az olyan határokon átnyúló ügyekben is, amikor csak a helyi hatóság tud hatékonyan fellépni. Ezen kívül lehetővé vált az ismeretlen eredetű vagyonok célba vétele is, ami nagy relevanciával bír az április 12-i választás tükrében.

Az irányelv annak érdekében, hogy az eredet eltitkolása céljából átalakított vagy átruházott vagyont is le lehessen foglalni, a bűncselekményből származó jövedelem tág megfogalmazását adja. Ez magában foglalja a közvetlen és az összes közvetett hasznot, beleértve a közvetlen jövedelem újrabefektetését vagy átalakítását is. Emellett a korábbi elkobzási eszközök sorába illeszti az ismeretlen eredetű vagyon elkobzásának lehetőségét is. Bizonyos körben tehát tulajdonképpen még a bizonyítási teher is megfordul: az elkövetőnek kell bizonyítania azt, hogy a gyanús vagyonelemek jogszerűen kerültek a tulajdonába. Ez tehát az az uniós irányelv, amelynek a magyar jogrendszerbe való kötelező átültetését a fideszes többségű Országgyűlés tavaly decemberben elvégezte, és a jogszabály már hatályba is lépett.

Hazánkban egyébként 2019 óta létezik vagyonvisszaszerzési rendszer, elsősorban a rendőrség, az ügyészség és a NAV munkatársai, másodsorban pedig a Nemzeti Nyomozóiroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala jár el ilyen ügyekben. A fent ismertetettek alapján mind a fennálló hazai keretrendszer, mind pedig a nemzetközi – európai – tendenciák szerint Magyar Péter nyitott kapukat dönget. Az persze kérdés, hogy az említett szervek milyen mértékben tudták év eleje óta felvenni az új, uniós eredetű, szigorúbb szabályozás ritmusát.

Konklúzió

Meg kell állapítanunk, hogy a hazai és nemzetközi intézmény- és eszközrendszer készen áll arra, hogy a jelen írás bevezetőjében a közgondolkodás homlokterébe hívott ügyek, témák és területek vonatkozásában hatékonyan tudjon fellépni. Ahogyan arra felhívtuk a figyelmet, a büntetőeljárások kellő időn belül való megindítása kulcsfontosságú az idő múlásának jogerodáló hatása, jelesül az elévülés miatt. Kellő időben megindított büntetőeljárások híján sem az elszámoltatás, sem az esetleges vagyonmentésre irányuló próbálkozások megakadályozása nem kecsegtet sikerrel.

Fontos rámutatni, hogy a büntetőügyekben az eljárás alól magukat kivonni törekvők vagyonmentési lehetőségei erősen szűkültek és szűkülnek, mindazonáltal külön iparág épült ezen vagyonok megmentésére. Természetesen az elmúlt időszak közérdeket, közvagyont és közerkölcsöt sértő tetteinek a nyomon követése, számonkérése, elszámolása, elszámoltatása nem lesz egyszerű, a büntetőjogi felelősségre vonás folyományaként megkezdett vagyonvisszaszerzés pedig még kevésbé, egyvalamit mégis fontos leszögezni. Komoly bűnüldözési hajlandóság – politikai szándék – esetén ezen célok megvalósítására, az elkövetők felelősségre vonására, a vagyonelemek lefoglalás vagy zár alá vételére, és végül a vagyonelkobzás révén e vagyonok visszaszerzésére a jogi intézmény- és eszközrendszer már fennáll.

Erre külön hivatalt, például koordinálás végett, létrehozni lehet, de nem szükséges. Amennyiben az erre vonatkozó ígéretek őszinték, a jogi feltételek már adottak – szabad a pálya. Itt az ideje szembenézni az előző korszak bűneivel, és elszámoltatni azokat, akik felelősséggel tartoznak értük.

• korrupció
• kiadatás
• elévülés