MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Bosznián keresztül is autópályát építenek a tengerpartig

Bosznián keresztül is autópályát építenek a tengerpartig

magyarnemzet.hu

Újabb autópálya éri el az országhatárt.

Hamarosan kiválasztják a kivitelezőt az M6-os autópálya hiány­zó, mintegy húsz kilométeres szakaszára, amelynek révén nem csak újabb határátkelőt ér el a hazai gyorsforgalmi hálózat, de közvetlen kapcsolatot kap a villányi borvidék. A határ túloldalán is épülnek az autópályák, mi több, dél felé haladva, bosnyák területen is előkészületeket tesznek egy gyorsforgalmi út építésére, amely Szarajevó érintésével halad a dalmát tengerpart felé.

Közzétette az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára vonatkozó ajánlati felhívást az állami beruházó szervezet. A leendő nyertesnek kell megépítenie az autópálya befejező szakaszát, mellyel az eléri a horvát határt. A 20,5 kilométeres út kétszer két sávos gyorsforgalmi út lesz, fizikai elválasztással. A beruházásban három külön szintű csomópont is létrejön az M6-os és az M60-as elválásánál, Bóly keleti részénél és Villánynál. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kiváló magyar borvidék a jövőben nagyobb vendégforgalomra számíthat. Mindezek mellett komplex pihenőhely létesül Nagynyárádnál és épül egy 67 méteres szabadnyílású híd, mely vasútvonalat ível át. A beruházásban Ivándárdánál komplex ellenőrző hely is kiépül parkolókkal. Az M6-os befejezése Babarc, Szajk, Nagynyárád, Bóly, Töttös, Lippó, Ivándárda településeket érinti.

Öt helyen épül vadátjáró, a vízi élőhelyek védelme érdekében a csapadékvíz tisztítására négy helyen tisztítót építenek. A beruházás összesen 414 magántulajdonban lévő ingatlant és 24 állami tulajdonú ingatlant érint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közlése szerint. Közben elkezdődtek a régészeti próbafeltárások is a Bóly és Lippó, valamint a Lippó és Ivándárda közötti szakaszokon. Az autópályáról 2016-ban készült környezeti hatástanulmány.

A magyar gyorsforgalmi szakaszt a határ túloldalán a kétoldalú megállapodások alapján a horvát A5-ös autópálya fogadja majd. Ennek jelenleg az Eszék–Diakovár része készült el, a hiányzó magyar határ és Pélmonostor közötti, továbbá a Pélmonostor–Eszék szakaszok ezután épülnek meg. A tervek szerint Diakovártól a Zágráb–Lipovac autópályáig, és onnan a bosnyák határig is megépül a gyorsforgalmi út. A horvát–bosnyák határ túloldalán pedig folytatódik majd az építkezés, miután az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hetvenmillió eurós hitelt hagyott jóvá autó­pálya építésére Boszniának a Budapestet és Szarajevót, Mostart, valamint a horvát Plocét összekötő autópályára. De amíg ez a beruházás a hegyes-völgyes bosnyák vidéken át megvalósul, a magyar autósoknak érdemes kipróbál­niuk a Bosznián keresztül a dalmát tengerpartra vezető utat. Egy utazási portál adatai szerint Pécsről a tengerparti Drvenikig a horvát autópályákon hétszázhatvan kilométert kell megtenni, amihez kilenc és fél óra vezetésre van szükség. Ugyanez Bosznia-Hercegovina útjain át csak ötszázharminc kilométer, amelynek megtételéhez kevesebb mint kilenc órára van szükség. Persze mindkét időadat erősen függ a pillanatnyi forgalmi helyzettől.

Időközben elkészültek a nyomvonaltervek az M60-as gyorsforgalmi út – amely az M6-osnál ágazik el nyugati irányban – Pécs–Barcs közötti szakaszára is. A tervezett gyorsforgalmi út kétszer két forgalmi sávos, 110 kilométeres sebességű lesz. A szakasznak van környezetvédelmi engedélye, jelenleg az engedélyezési tervek elkészítésére szóló közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik a NIF tájékoztatása szerint. Az építés két ütemben valósul majd meg: első ütemben Pécstől Szigetvárig, második ütemben Szigetvár és Barcs között, ahol a nyomvonal 64,4 kilométer lesz, amely újabb magyar–horvát határátkelővel ér majd véget.