MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Népkonyha

Népkonyha

Takács Zsuzsa • fotó: becejski-mozaik.co.rs

A kígyózó sorok arról tanúskodnak, hogy nem csak hajléktalan emberek szorulnak mások kenyerére.

Örüljünk vagy sem? Népkonyhákat alapítanak több településen, sok honfitársunk juthat ily módon naponta legalább egyszer meleg ételhez. Leves és főzelék, vagy egy tál étel a huszadik század emberiességi vívmánya. Olvasónk hívta fel a figyelmet a furcsa ellentmondásra, ha minden a legnagyobb rendben van, hazánk jól teljesít, és senkit nem hagynak az út szélén, akkor hogyan lehetséges, hogy örülnünk kell egy letűnt korszak szociális megoldását jelentő támogatási formának? Ami egykor a legszegényebb, legszerencsétlenebb emberek jussa volt, az mára elismerésre méltó kezdeményezés, van olyan kistelepülés, ahol ötven év felett állampolgári jogon, némi adminisztrációval vehetik igénybe a rászorulók. Az ingyenes ételosztásoknál kígyózó sorok is arról tanúskodnak, hogy nem csak és kizárólag a hajléktalan emberek szorulnak mások kenyerére, hanem kisnyugdíjas, munkanélküli, alacsony jövedelemből tengődők. Átalagemberek. „Segítünk a magyar nemzettársainkon a határainkon túl, ami nagyon helyes, adományozunk számukra, templomot építünk Afrikában, de ebben a csepp országban, a saját hazánkban is lenne kinek segítő kezet nyújtani. Lenne kit támogatni, felemelni” – fogalmazta meg tiszta szép szavakkal olvasónk, aki kilencvenedik évében jár, mondhatjuk átélt egyet, s mást. Pontosan emlékszik arra, hogy a szekszárdi hármas híd közelében lévő népkonyhán, az árvaházban és a kórháznál is osztottak ingyen ebédet, és miközben jó lenne a múltban hagyni azt a kétpólusú szegény világot, elgondolkodhatunk azon, hogy merre tartunk.