Egy kontinens van a Földön, amelynek nincs álladó lakossága, de persze nem annyira meglepő, hogy a Déli-sark körül található, rendkívül barátságtalan Antarktiszon egy népcsoport sem lelt otthonra. Főleg kutatókból és katonai személyzetből álló időszaki lakosság azért itt is akad, a számuk 1000-5000 fő között mozog, az egyik település lakóinak azonban a többiekhez képest egy plusz, elég nagy viszontagsággal is meg kell küzdeniük: csak akkor költözhetnek a Déli-sark közelébe, ha előbb kivetetik a vakbelüket.

Ez a település a György király-szigeten található, Chiléhez tartozó Villa Las Estrellas kutatóállomás, illetve katonai támaszpont. Lakói – logikusan – nagyrészt katonák és kutatók, de a hosszabb katonai szolgálatot teljesítő személyek gyakran a családjukat is magukkal viszik, így nekik is el kell viselniük a sarkvidéki időjárást, illetve nekik is be kell vállalniuk a műtétet. Még a gyerekeknek is.

A legközelebbi kórház ugyanis több mint 1000 km-re található, és az időjárás miatt sokszor egyszerűen megközelíthetetlen a kutatóállomás és támaszpont, így egy esetleges vakbélgyulladás végzetes lenne. Orvos ugyan van a nyáron nagyjából 150, télen 80 főt számláló lakó között, de sebész szinte sosem, ezért van szükség erre a furcsa elővigyázatosságra.

 

Nem csoda egyébként, hogy télre kevesebben maradnak, az éves átlaghőmérséklet ugyanis -2,3 Celsius-fok, télen pedig hetekig -40 fok alatti a hőmérséklet, ilyenkor lényegében a házaikat sem tudják elhagyni az ott lakók.

Az aprócska településen – ami mellett összesen egy másik, civilek lakta település van az Antarktiszon, az Esperanza bázis – a házak mellett bank, posta, minikórház, iskola, tornaterem, templom, sőt, egy húszágyas hostel és egy icipici ajándékbolt is található, nyáron ugyanis viszonylag sok turista megfordul itt.

A vakbéleltávolítós szabálya egyébként más, a Déli-sark közelében található kutatóállomáson és támaszponton is él, de mindenhol lazább, Villa Las Estrellason kívül sehol nem várják el, hogy minden lakos vetesse ki a vakbelét. Az ausztrál támaszpontokon például csak a télen ottmaradó orvosnak kell kivetetnie a vakbelét, hogy ha baj van, ne önmagát kelljen műtenie.

Az ausztrálok egy, az 1950-es években megtörtént eset miatt állították fel ezt a szabályt, amikor meglehetősen nehézkesen sikerült csak kimenteniük a vakbélgyulladást kapó orvosukat a Heard-szigetről. De a chilei, szigorúbb előírás egy 1961-es, szovjet eseten alapul, amikor az expedíció sebészének, Leonyid Rogozovnak lett vakbélgyulladása. A férfi számtalanszor elvégezte már addigra a rutinműtétet, a diagnózis sem jelentett komolyabb problémát, az viszont igen, hogy 36 nap alatt érték el céljukat, az általuk létrehozott új állomást, ahová egy év múlva tért volna csak vissza a hajó értük.

Rogozov februártól áprilisig várt, ekkor viszont szinte elviselhetetlenné váltak a fájdalmai, így nem maradt más választása: saját vakbelét kellett kivennie. „Én is féltem. De amikor felvettem a tűt a novokainnal, és beadtam magamnak az első injekciót, valahogy automatikusan átváltottam operációs üzemmódba, és onnantól kezdve semmi mást nem vettem észre” – emlékezett vissza később a műtétre, amit segédek által tartott tükröket használva tudott elvégezni.

A nehezen megközelíthető kutatóállomások mellett van még egy terület, ahol szintén előírás a vakbél – és a bölcsességfogak – eltávolítása: a NASA egyetlen űrhajóst sem enged az űrbe ezekkel, mert ott aztán végképp távol lenne minden orvosi segítség.

• Chile
• kutatóállomás
• vakbél
• Antarktisz