Beszélget az autó, ha elálmosodik a vezető
Az autóvezetés közbeni álmosság nemcsak saját életünket, hanem másokét is veszélyezteti.
Azzal valószínűleg minden autóvezető tisztában van, hogy fáradtan vezetni rendkívül veszélyes. Ez akkor is igaz, ha egy egyenes, jól belátható, széles és megfelelően kitáblázott úton haladunk. Már egyetlen pillanatnyi mikroalvás is elég ahhoz, hogy a jármű kisodródjon a sávjából, lehajtson az útpadkára, megcsússzon, vagy akadálynak ütközzön. Ennek ellenére sokan mégis útnak indulnak akkor is, amikor már érzik, hogy elnehezül a szemük, és alig tudnak ébren maradni.
Manapság számos eszközt felvonultat az autóipar, hogy figyelmeztesse a sofőrt, hogy ideje szünetet tartani, mert elfáradt:
Kormányzásmintázat alapú fáradtságjelző, ami a kormányba épített szenzorokkal figyeli a kormányzás sebességét, intenzitását, és ha fáradtságra utaló mintázatot érzékel, pihenőt javasol a sofőrnek.
Sávban való ingázást figyelő, amely a szélvédő mögött elhelyezett kamerával a sávon belüli oldalirányú kilengést ‒ és azok számát ‒ értékeli, fáradtság esetén pedig riaszt.
Közvetlen, kamerás Driver Monitoring System, ami infravörös kamerával méri a sofőr szemhéjzáródását, pislogásának frekvenciáját, a tekintetét fejtartását, és így viszonylag korán jelzi az álmosságot vagy a vezető figyelmének elterelődését.
Hands-on rendszer, ami akkor lép működésbe, ha a vezető nem fogja a kormányt vagy nem nézi az utat, ilyenkor figyelmeztető jelzést küld a sofőrnek, bizonyos esetekben átvesz tőle néhány feladatokat, például bekapcsolhatja a sávtartó automatikát vagy jelentősen csökkentheti a jármű sebességét, és az igazán fejlett rendszerek vészvillogó kíséretében le is húzódnak és teljesen megállnak.
Egy nemrég publikált, friss kutatás pedig azt vizsgálta, miként vethető be a hangasszisztens a fáradt autóvezetők elalvásának megelőzésére – életkortól és vezetési tapasztalattól függetlenül.
Az öthetes kísérletben különböző korú sofőrök vezettek kimerült állapotban, miközben mérték a vezetési teljesítményüket, a fiziológiai reakcióikat és a szemmozgásukat. Az eredmények szerint a hangalapú figyelmeztetés hatékonyabban tartja ébren a sofőröket, mint bármely korábbi, elalvást megelőző technológia.
A rendszer nem csupán figyelmeztet, hanem aktívan reagál: javaslatot tesz pihenésre, zenét vált, vagy akár beszélgetésbe kezd, hogy fenntartsa a vezető éberségét.
Mivel hangalapon működik, nem vonja el a tekintetet az útról, és nem zavaró, mint a rezgő kormány vagy a villogó ikonok.
A kísérlet kimutatta, hogy a kérdésekre válaszolás és az ismétlés – vagyis a kognitív aktivitás – fokozza az éberséget. A sofőrök, akik kommunikáltak a hangasszisztenssel, stabilabban tartották a sávot, jobban reagáltak, és éberebbek maradtak, mint azok, akik csupán zenét hallgattak.
A fiatal és középkorú vezetők hasonlóan reagáltak a különféle ébren tartó módszerekre, de eltérő fiziológiai mintázatokat mutattak.
A kutatók szerint a jövő autóiban kombinált, személyre szabható hangasszisztensrendszereket kell alkalmazni, amelyek többféle interakciót kínálnak.
A tanulmány konklúziója egyértelmű: az aktív, párbeszéden alapuló kommunikáció sokkal hatékonyabb az álmosság leküzdésében, mint a passzív megoldások. A jövő sofőrjeit tehát nemcsak a kávé, hanem a mesterséges intelligencia hangja is ébren tarthatja.