MENÜ
2021. árpilis 13.
Ida
Matekérettségi – internetes felkészítéssel

Matekérettségi – internetes felkészítéssel

A digitális oktatás is vizsgázik az idei érettségi időszakban.

Egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben az idén érettségiző diákok, hiszen a koronavírus-járvány miatt immár több hónapja otthonaikból próbálják elsajátítani a tananyagot és átismételni az elmúlt években tanultakat. Az egyik legnagyobb nehézséget a május 4-i matek érettségire való felkészülés jelentheti, ebben segíthet Magyarország egyik legnépszerűbb e-learning oldala, a mateking.hu.

Mosóczi András, a mateking.hu alapítója a középszintű matekérettségire készülőknek mondott hasznosítható gondolatokat, tanulási útmutatást.
„Az érettségi feladatok egy praktikus és viszonylag sekély matematikatudást kérnek számon ellentétben a négy éven át tanult mélyebb, de sokszor kevésbé gyakorlatias matektudással szemben. Kicsit olyan ez, mint az autóvezetés: négy évig tanultuk az iskolapadban az elméletet, most pedig az érettségin ki kell menni az útra az oktatóval és megtenni az első utat.„ Hozzátette, a feladatsor nehézsége várhatóan nem különbözik majd az elmúlt években megszokott szinttől. Ugyanakkor megfigyelhető egy trend, mely szerint a több pontot érő, hosszabb feladatokat egyre inkább szétbontják kisebb részfeladatokra. Ez egyfelől jó az érettségizőknek, hisz így könnyebb részpontokat elérni, másfelől lelkileg némileg fárasztó, amikor már a tizedik feladat negyedik részfeladatát kell megoldani.

A fiataloknak azt javasolja, a korábbi évek érettségi feladatainak a megoldásával kezdjék a felkészülést, erre létre is hoztak egy ingyenes felületet a hatszoros Év Honlapja-díjas mateking.hu platformon itt: https://www.mateking.hu/matek-erettsegi. Ha ezen túlvannak, akkor nagyjából kiderül, milyen területek mennek jobban és melyek kevésbé. Ekkor kell elkezdeni egyesével átnézni azokat a témaköröket, amik gyengeségnek számítanak, majd újra elő lehet venni az érettségi feladatsorokat.