Sorozatgyártásba került
A gyártás legalább akkora kihívás volt, mint maga a motor.
Az elektromos autók fejlesztéséről szóló hírek többsége az akkumulátorokról, a töltési időről vagy a hatótáv növeléséről szól. A Mercedes most egy kevésbé látványos, de legalább ilyen fontos területre helyezi a hangsúlyt: magára a villanymotorra. Az új axiál fluxusú motor alapvetően eltér a hagyományos, úgynevezett radiálfluxusú konstrukcióktól. Míg a legtöbb villanyautóban a mágneses erő a tengelyre merőlegesen hat, addig itt a fluxus a forgástengellyel párhuzamosan halad. Ennek eredményeként a motor laposabb, könnyebb és jelentősen nagyobb teljesítménysűrűségű lehet.
A Mercedes szerint az új AMG modell első tengelyén dolgozó motor alig kilenc centiméter széles, a hátsó tengelyen alkalmazott két egység pedig még ennél is vékonyabb – számolt be róla az Automobil Produktion.





