MENÜ
2026. augusztus 15.
Mária

Tudatos vízgazdálkodás – változás szükséges

Agroinform.hu

Az öntözés ma már nem pusztán technológiai kérdés, hanem a gazdálkodás jövőjét meghatározó stratégiai tényező.

A klímaváltozás hatásai egyre erősebben érezhetők, miközben a termésbiztonság megőrzése mind nagyobb kihívást jelent.

– A precíziós öntözés ott kezdődik, ahol a rutin már nem elég – fogalmazott Fotyék Tibor, a Pipelife Hungária Kft. öntözési üzletágvezetője az Agroinform által szervezett „Minden csepp számít!” című online konferemcián. Mint mondta, az öntözés területén elkerülhetetlenné vált a szemléletváltás. – Több tízéves tapasztalatom alapján azt kell mondanom, hogy változásnak kell történnie – hangsúlyozta. – Nemcsak az öntözésben, hanem az agrotechnika, a tápanyag-gazdálkodás és a teljes termesztési rendszer szintjén is.

Előadásában a szakember az öntözés fogalmát komplex folyamatként értelmezte, utalt arra, hogy az öntözés sok esetben ma már nem termésnövelő, hanem kármentő tevékenység. Pedig nem így, hanem tudatos, gazdaságilag megalapozott, előre tervezett rendszerként kell működnie.

A magyar mezőgazdaság jelenlegi állapotát elemezve rámutatott: az öntözött területek aránya még mindig alacsony. Jelenleg megközelítőleg 120–130 ezer öntözött terület található hazánkban, miközben jóval többre lenne szükség. A száraz és az öntözéses gazdálkodás két teljesen eltérő világ. Nemcsak a technológia különbözik, hanem a gondolkodásmód is. A klimatikus változások pedig tovább nehezítik a helyzetet.

A csapadékeloszlás szélsőségessé vált, ami komoly termésingadozást okoz. Nemcsak évjáratok között, hanem egy adott régión belül is jelentős különbségek alakulhatnak ki. Az azonban biztos: a versenyképesség ma már nem elsősorban a hozam növeléséről szól, hanem a termésbiztonságról. Ez lesz a jövő egyik legfontosabb kérdése.
Az öntözési beruházások alapja mindig a pontos előkészítés. Az első lépés a vízbázis felmérése. Tudnunk kell, hogy milyen vízforrás áll rendelkezésre, milyen mennyiségben és milyen minőségben.

A felszín alatti vízkészletekkel különösen körültekintően kell bánni, és elsősorban precíziós öntözési rendszerekhez érdemes felhasználni őket. Ezért fontos lépés a területek precíziós felmérése. Nemcsak táblaszinten, hanem akár táblán belül is jelentős eltérések lehetnek. A talajtani viszonyok pontos ismerete nélkül nem lehet hatékony rendszert tervezni. A szakember külön kiemelte az altalaj vizsgálatának jelentőségét. A felszín alatti csepegtető öntözésnél például elengedhetetlen, hogy ismerjük az altalaj vízvezető képességét – magyarázta. – Ez alapvetően meghatározza a rendszer működését. Az öntözés hatása azonban túlmutat a növénytermesztésen. A víz megjelenése a tájban megváltoztatja az élővilágot is. Az öntözött területek vonzzák az élőlényeket, ami akár komoly vadkárt is okozhat. Ezért fontos az együttműködés a vadgazdálkodási szervezetekkel.

A gazdasági szempontokat illetően hangsúlyozta: a beruházások megtérülését alaposan át kell gondolni. A finanszírozás általában több lábon áll: önerő, hitel és pályázati források kombinációja szükséges.