Németh Zoltán építész-pedagógus szerint nem kell keresni, mert kézenfekvő.  A szakember építészetet és műszaki pedagógiát tanult. Dolgozott például a Pannonhalmi Főapátságnál, de multinacionális cégeknél is. Számos referenciamunkát tud felmutatni, új beruházásokat, felújításokat, legyen szó műemlékekről, vagy restaurálásról. Mint azt megfogalmazta: mindig a „Hogyan?" kérdésére kereste a válaszokat, melyekre gyakran úgy talált rá, hogy az adott feladatot sajátkezűleg oldotta meg. "Közösségi munkák mindig előnyt élveztek, vizekkel való kutatásaimat saját magam finanszíroztam" – fogalmazott lapunknak, amikor a vízmegőrzést célzó koncepciójáról kérdeztük. Ezt már 2013-ban benyújtotta a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, ahonnét pozitív választ és elismerő szavakat kapott.

Európai nagyhatalom vagyunk felszíni vizekben

– A vizek felhasználása korlátozott és erőforrásigényes, ugyanakkor a felszíni vizekben bővelkedünk, már-már európai nagyhatalom vagyunk – bocsátotta előre Németh Zoltán. – Éves átlagban körülbelül 130 milliárd köbméter folyik át az országon lényegében mindenféle mezőgazdasági célú hasznosítás nélkül. Az utóbbi években az öntözésre fordítható felszíni vízkészleteknek mindössze 0,08- 0,1 %-át használtuk fel erre a célra. Ha a kivezetett árvizet és nyomelemekben gazdag hordalékát megtartanánk, az lehetőséget nyújtana a műtrágya-terhelés, -korlátozás és -drágulás kompenzálására. A kimerülő földek, a szélsőségesebbé váló időjárás és a vízhiány hatásait lehetne ily módon orvosolni. Ennek érdekében meg kell kezdeni felszíni vizeink profi, mérnöki, gazdasági és ökológiai szemléletű kormányzását úgy, hogy megoldást nyújtson a három ciklikusan jelentkező problémára, a belvízre, az árvízre és az aszályra. A klímaváltozás hatásai jelentős mértékben kompenzálhatók lennének általa az érintett területen, illetve a Kárpát-medencében. Létezik és megvalósítható ennek a feltételrendszere! A régészeti tényként bizonyított, hármas szerkezetű és hármas funkciójú gravitációs felszíni vízkormányzás, modern zöld infrastruktúrával kiegészítve teljes megoldást nyújt a jelen problémáira. A kérdés csak az, hogy akarjuk-e? Azt gondolom, hogy vízügyi mérnökeink bármikor képesek a megvalósítására.

Jelentős vízfelület tűnt el

Németh Zoltán elmondta: a magyarországi felszíni vízkormányzás az 1600-tól kezdődő és az 1900-as évekkel záruló időszakban alakult át jelentős mértékben. Gátak épültek, folyóinkat a szakemberek "kiegyenesítették", folyóvizeinket és csatornáinkat megkotorták, utóbbiakat vízlevezetésre használták, valamint tározók, vízlépcsők készültek. A kiegyenesített folyók felgyorsulásának következménye a nagyfokú medersüllyedés, a nagy merülésű szállítóhajók miatt végrehajtott mederkotrás tovább fokozta ezt a folyamatot. A medersüllyedés, illetve a belvízelvezető csatornákon elfolyó bel- és talajvíz jelentős talajvízszint-süllyedést eredményezett. Ennek következtében a hegyeinket ellátó „csermelypatakok" és vízforrások nagy része eltűnt, erdeink fatermelési hozama pedig ennek következtében is a felére csökkent. A természetes vizek, vizes élőhelyek, halastavak, mocsarak, lápok vízszintje csökkent, jelentős vízfelület tűnt el. A zöldfelületek mennyisége szintén csökkent, elsivatagodás indult el, ezáltal a párologtatás, a hűtő funkció sérült. Veszített hatékonyságából a mezőgazdaság is – egy összetett beavatkozás-sorozat következménye lett a mai, aszálynak kiszolgáltatott állapot.

Az évek fele aszályos, vagy száraz, mégse öntözünk eleget

A szakember rámutatott: a statisztikák szerint az évek mintegy fele száraz vagy aszályos, vagyis nem hull elegendő csapadék a termesztett növények számára. Ennek ellenére a művelt területeknek csupán 1-3%-át öntözzük. Nyugat- és Dél-Európa hozzánk hasonló csapadékviszonyokkal rendelkező országaiban ez az arány 40-70-80% körül van. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy jelenleg az öntözővíz túlnyomó részét a kimerülő ivó- és talajvízbázisból, fosszilis energiával teremtjük elő.

– A mezőgazdaságunkat sújtó másik nagy probléma paradox módon éppen az időszakonkénti sok víz megjelenése – magyarázta Németh Zoltán. – A Kárpát-medence belsejében hatalmas térségeket, több millió hektárnyi területet veszélyeztet visszatérően a belvíz, amelynek elhárítása az érintett évben elérheti a két milliárd forintot (elsősorban a szivattyúzási költségek miatt). S ehhez még hozzá kell tennünk a belvíz által a termőterületeken okozott kárt, mely együttvéve éves átlagban eléri a 16 milliárd forintot. A belvízzel fenyegetett termőföldek túlnyomóan olyan alföldi, illetve kisalföldi mélyterületek, amelyek a 19. századi folyószabályozások és vízrendezések előtt állandóan vagy időszakosan vízzel borított területek – tavak, mocsarak, ártéri és láprétek – voltak. A helyzet paradox voltát még inkább mutatja, hogy a belvizes mélyterületek jelentős részét az aszály ugyanúgy sújtja, mint a magasabb fekvésű szántókat, sőt, gyakran előfordul, hogy ugyanazt a területet egy éven belül a belvíz és a szárazság egyaránt fenyegeti.

S hogy mi a megoldás? A megoldás két elemből áll. Egyrészt a gazdáknak el kell gondolkodniuk azon, hogy szabad-e víz nélkül és víz nélküli tájban csak növénytermesztéssel foglalkozni. Jól látható, hogy a monokultúrás gabonatermesztés és az arra negatívan ható klíma-, illetve gazdasági változások nem kedveznek. Ezért lépnie kell a gazdatársadalomnak is. Meg kell újra találni azokat a megoldásokat, amelyek segítik a hatékonyságot és enyhítik a terheket. Vizeink okos használata megoldást ad gazdasági problémáinkra, megnyitja a lehetőséget a gazdaságok jó működéséhez, továbbá a globális hatások lokális védekezéséhez. Mind ez csak rajtunk múlik, hogy felismerjük-e azt a több milliárd értékű természeti erőforrást, mely ma még rendelkezésünkre áll.

Volt egy komplex vízkormányzási rendszerünk

A lehetséges megoldás másik eleméről a szakember elmondta: Takács Károly régész-történész kutatásai és Andrásfalvy Bertalan miniszter publikációi alapján tényként kell kezelni, hogy a Kárpát-medencében létezett egy olyan komplex felszíni vízkormányzási rendszer, aminek nyomai mai napig fellelhetőek és minden bizonnyal olyan gazdálkodási formák működését biztosították, ami a koroknak megfelelően gazdagította az itt élő népeket. Azt is tényként kell kezelni, hogy ezen, vagy hasonló rendszerek, mint „öntözéses gazdálkodások" felhagyása nemzeteket, tájegységeket (Mezopotámia, a Nílus menti gazdálkodás visszaszorulása) sújtottak tragédiával.

Ennek a rendszernek a kormeghatározását Sümegi Pál szegedi professzor és munkatársai korszerű módszerekkel alátámasztották. Az Árpádok korában, vagy is az iu. 800-as évektől az 1300-as évekig minden bizonnyal működött és meghatározó stratégiai rendszer volt. A „gravitáció" a rendszer szerkezeti kialakításában rejtőzött. Az egymás mellett lévő három árok – a hármas szerkezet – mint építészeti forma biztosítja azt, hogy fosszilis energia nélkül is fel lehet kormányozni magas pontokra vizeket. Bármikor be lehet vezetni az eltárolt vizeket gazdálkodási funkciókhoz, vagy éppen a középső meder folyási irányát is meg lehetett változtatni, például a szállítás érdekében. Ezen kormányzási módszerrel alakították ki a mozaikos gazdálkodási tájakat. A víz és nyomelem kijuttatása úgy történt, mint saját testünkben a főerek, mellékerek és hajszálerek működése, ezek szállították a vizet és a tápanyagot azokra a művelési területekre, "kazettákra", ahova kellett. Továbbá elvezették a felesleges vizeket akkor is, amikor a teljes terület „nyomás" alatt volt. A tárolt vizek biztosították akkor is a szükséges vizet a hajózáshoz vagy a vízimalmok működéséhez, ha éppen kevés volt a folyókban.

Hogyan is működött a rendszer? Mit lehet ma működtetni? Milyen módon lehet ezt „modern" módszerekkel megvalósítani?

– Vegyünk egy úgynevezett részvízgyűjtő területet – magyarázta Németh Zoltán. – Ez nagyjából egy folyók által táplálható és kifolyási résszel rendelkező terület. Kisalföldi viszonyokban ezek kisebbek, de nagyalföldi körülmények közt lehetnek nagyobbak is, folyóktól mindkét irányban 20-40 kilométerre, vagy ennél távolabb található mintaterületi középponttal. Ekkora területeken vannak már olyan méretű dombos magaslatok is, amik miatt el lehet különíteni a területet három tagoltsági szintre. Ezek: mindig mélyponti területek, középszinti legnagyobb területi átlagszintek (+1 és +3 méter közötti szint), ezek a gazdálkodási területek, valamint magasponti területek (a +2 méter és feletti szintek). A hármas szerkezet létrehozása a helyi terepviszonyok figyelembevételével történik. A fő folyóinktól induló hármas szerkezetű csatornák időszakonként más és más vízszinthez jutnak a folyók áradásai miatt. Ezek a hármas csatornák, mint főartériák, tagolják a mintaterületet. Ezekből ágaznak le a kisebb, kazettarendszerű és funkciójú területrészek. Amikor a folyók megáradnak, a mostani töltésrendszer miatt elérhetünk 2-3, vagy akár 8 méter magas vízszintet is a kijelölt területhez képest.

A középső meder nagy sebességű vízzel telítődik, ami a vízszintes mederben nagy távolságra is el tud folyamatosan jutni. Ezekkel a csatornákkal lehet megtáplálni az adott terület magasabb pontjait is, így lehet feltölteni a magasabb területeken olyan "kazettákat", amelyek ideiglenesen halastavakként funkcionálhatnak. Minden más területre (mivel alsóbb szinten van) a nyomelemben gazdag hordalékos víz a gazdálkodás által igényelt mennyiségben bevezethető. Ez a csatornák alsó pontján lévő átereszekkel szabályozható, amit ma már digitálisan automatizálva is lehet üzemeltetni. A mindig mélyponti területekre pedig tartalékszintig töltünk, hogy kapjon friss vizet, ugyanis a mindig mélyponti területek egész évben kaphatnak vizet akár a folyókból, akár a magasponti tavakból, vagy éppen a belvizessé vált gazdálkodói középszintű területekről. A magasponti halastavak vize az elívási időszak után szabadon használható az alatta lévő alacsonyabb területeken úgy, hogy a tófenéken lévő külső csatorna a csőátereszen vissza tudja kormányozni a főmederbe, ezáltal minden más területre ki lehet juttatni, ami alacsonyabban van. Ezeket a vizeket júniustól augusztusig lehet hasznosítani. Ami pedig a belvizeket illeti: a külső csatorna egyik végének a művelt terület mélypontjáig kell érnie. Így a belvíz automatikusan oda tud folyni, amit a csőátereszen vissza lehet kormányozni a főmederbe. Még akkor is be lehet kormányozni a főmederbe, ha éppen árvíz miatt tele van, vagy esetleg ömlik az eső a belvizes területre. S ami nem utolsó dolog: ehhez fosszilis energiával működtetett szivattyú nem kell!

A mindig mélyponti területek funkciója

Németh Zoltán szerint az egykori halastavak helyét ma gabonaföldek vették át. Szűkebb pátriájának, a Kisalföldnek van egy ma már elfeledett tájegysége, amit Tóköznek hívnak. Ezen a területen történt a legnagyobb régészeti feltárás, ami intenzív halgazdaságok maradványait mutatta fel. Több száz halastó működhetett a tájegységben, de ugyanilyen intenzív haltermelés volt a Pilisben és az erdélyi részeken is. Ezek a halastavak ma is helyreállíthatók, a vizek tájban tartásában, illetve a mikroklímára gyakorolt hatásában élen járnának. Ezek a mélypontok a csatornarendszer részét képezték/képeznék, ide lehet vezetni azokat a többletvizeket, amiket a rendszerben nem tudunk befogadni.

A mindig tavak működése

A rendszer a mindig tavakat is befolyó és kifolyó zsilippel látja el. Ezáltal élő vizekké válik egy tó, nem pedig elalgásodott vagy eliszaposodott állóvízzé, aminek ugyan van természetes mozgása, de nyáron az is vízért kiállt, amit ma csak fosszilis energiával tudunk pótolni.

A csatornarendszer szerkezete

Mint a metszetből látszik, a főmeder mindkét oldalán változó szintű töltésezet van létrehozva. Ezeken a töltéseken több funkciót is ki kell alakítani, mint ahogy eleink is tették ezt. Bizonyos helyeken az átjárhatóságot kell megoldani, egyes szakaszok közlekedésre is alkalmasak voltak. Volt olyan szakasz – inkább a keskenyebb csatornák – ahol gyümölcsfákkal volt teleültetve a töltésezet. Ennek két funkciója volt. Egyik a legelőn tartott állatok „kerítésezése" például őshonos bokrokkal, aminek méhészeti szerepe is óriási lehetőség, a másik pedig a csatornában lévő vizek védelme algásodással szemben kisvizek esetén.

A másik szerkezeti különlegesség a középső árok kettős szintje. A metszeten látható az alján egy kisebb árok és padkarész – ezek funkciója zseniális. Kisvizek esetén ez mindig olyan szinten volt, ami folyamatosan kapott vízellátást. Ma ezt lassabban tudjuk majd biztosítani, de nem lehetetlen, mert van vizünk bőven. A másik funkció a karbantartás. Minden bizonnyal ezt a kis mederrészt kellett egy kapával tisztán tartani. A padka a megközelítést biztosította, az ásatások során a régészek több helyen karbantartási nyomokra bukkantak.

– A rendszer mai megvalósítása egyáltalán nem fantazmagória, osztrák példa is van rá, hogy a föld használójának a feladata és egyben érdeke is, hogy a földjén normális vízkormányzás működjön, de úgy, hogy a szomszédjainak is lehetősége legyen hozzájutni a vízhez. Az hogy „majd az állam dolga" már idejétmúlt szemlélet és eddig sem működött. Nagy István agrárminiszter úrral és Láng Istvánnal, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójával folytatott korábbi egyeztetésen felvetettem, hogy lehetne-e fordított módon kezelni a csatornarendszereket, hiszen mi gazdák kell, hogy használjuk és megőrizzük a működésüket. Arra gondolok, hogy a vízügyi szakemberek megadják a szükséges nyomvonalakat és magassági szinteket, amit a gazdák a saját erőgépekkel kialakítanak, a vízügy pedig ellenőrzi a paraméterek meglétét. Ha pedig véletlenül havária alakulna ki, akkor beavatkozik. Azt gondolom, a gazdák téli munkáiba beleférne ez a karbantartás. Erőgépek zömmel rendelkezésre állnak, csak adaptereket kell esetleg változtatni, ezt akár célirányos pályázattal is segíteni. Amennyiben ezt megcsinálják, akkor cserébe körülbelül 10 évig lehet vizet biztosítani ingyen. De a rendszer fokozatos lépésekkel, más módon is kivitelezhető – mondta végül Németh Zoltán.

 

• mezőgazdaság
• öntözés
• vízkészlet