Tam_Bau
MENÜ
2024. június 24.
Iván
Liberális iparpolitika és a kormány

Liberális iparpolitika és a kormány

qubit.hu / Szabó Attila

Ön adót emelne, nyugdíjat csökkentene, vagy beengedne az országba a vendégmunkásokat?

Ahelyett, hogy a fejlett államok az MI-kutatásokba és így az emberek munkáját leváltó gépekbe ölik az erőforrásokat, inkább azon kellene dolgozniuk, hogy a világon bárki eljuthasson ahhoz a pozícióhoz, amiben a leghatékonyabban tud dolgozni - állítja a Foreign Affairs április végi interjújában Lant Pritchett, az Oxfordi Egyetem munkaerő-piaci mobilitással foglalkozó kutatási igazgatója, a Világbank korábbi közgazdasági elemzője. Mostanában egyébként úgy tűnik, hogy az iparpolitikával összefüggésben a magyar kormány is e felé a liberális megközelítés felé mozdul el.

Az 1950-es és 60-as években még a világ túlnyomó része hitt abban, hogy az országok közötti fejlettségi különbségek a technológiák átadásával behozhatók. A gyarmati sorból felszabadult országoknak elvileg csak át kellett volna venniük a fejlett országok intézményeit, jogrendjét és technológiáját ahhoz, hogy utolérjék őket, mondja Pritchett. Ma már biztosan látszik, hogy ez nem így van: ami a termelékenységet illeti, az országok közötti különbségek nem csökkentek. A politika, a társadalom, a kultúra és az ezeket formáló történelem olyan mértékben meghatározza az egyes országok lehetőségeit, hogy alig van mozgástér a különbségek lefaragására. Hiába lettek például Haiti lakói mára iskolázottabbak, mint a franciák voltak az 1970-es években, ez az országok közötti különbségeken semmit nem változtatott.

Pritchett azt mondja, hogy mivel a termelékenységben meglévő különbségek nem csökkennek, ezért a gazdagabb országok csak még gazdagabbak lesznek, a szegényebbek pedig még inkább lemaradnak. A közgazdász 30 év kutatás után jutott arra, hogy a paradox helyzetre csak a migráció jelenthet megoldást. Pritchett szerint ugyan nem teljesen értelmetlen a nemzetközi fejlesztéspolitika sem, de sokkal kisebb energiával, sokkal kevesebb nem kívánt nehézséggel lehet messzebbre jutni azzal, ha a szegényebb és kisebb termelékenységű helyekről hagyjuk az embereket oda vándorolni, ahol már eleve jóval nagyobb a produktivitás. Egy közeli példával élve: ha egy magyar közmunkás egy hónap alatt Magyarországon nettó 80 ezer forintot állít elő, majd átköltözik Ausztriába, ahol egy éttermi konyhán 400 ezer forintnak megfelelő eurót termel magának, akkor az ő produktivitása kifejezetten rövid idő alatt az ötszörösére nőtt. Az igazi kérdés az, hogy mennyi idő kellene ahhoz, hogy a saját lakóhelyén maradva ezt a fejlődést elérje. Pritchett amellett érvel, hogy sokkal jobb, ha segítjük az ilyen irányú vándorlási folyamatokat, mint ha akadályozzuk őket. Ezt a megközelítést inkluzív, befogadó növekedésnek hívja.

A gurulós bőröndök elvették a hordárok munkáját

Tény, hogy az automatizáció és a mesterséges intelligencia az OECD-országokban először azokat a munkákat fogja eltüntetni, amelyek egyszerű rutinokból tevődnek össze, állítja Pritchett. A kérdés inkább az, hogy hol tűnnek el ezek a munkák: ott, ahol munkaerőhiány van, vagy ott, ahol munkaerőbőség. A közgazdász szerint semmi baj azzal, ha az USA-ban automatizálják a takarítást, az viszont már okozhat problémákat, ha az ugandai repülőtéren parkolóautomaták dolgoznak a fülkékben ülő emberek helyett. A robotizáció adekvát válasz a fejlett világ számos gondjára, de más a helyzet, ha a multinacionális cégek olyan helyekre visznek robotokat, ahol még a helyi munkaerő is bőséggel áll rendelkezésre. Pritchett szerint “az a késztetés, hogy gépeket állítsunk olyan pozíciókba, amiket emberek is könnyedén be tudnak tölteni, nem csak pénzpazarlás, de hozzájárulás ahhoz, hogy a szegények szegények maradjanak.”

Ráadásul ennek a folyamatnak igen nehéz ellenállni. Ma például már a világon sehol nincsenek a pályaudvarokon hordárok, pedig először csak az USA-ban állt elő az a helyzet, hogy nem volt erre a munkára elegendő olcsó munkaerő. Viszont mivel ott ebből az okból kifejlesztették a gurulós bőröndöket, a világon mindenhol megszűnt erre a munkára a kereslet - azokban a szegény országokban is, ahol még bőven nem érte volna meg beruházni a gurulós bőrönd kifejlesztésébe. A globális világ viszont nem törődik ezekkel az egyenlőtlenségekkel. A kérdés tehát az, hogy jókor, jó helyen váltja-e fel az embereket a gép. Pritchett szerint az lenne a kívánatos, ha azokban a szektorokban és azokban az országokban, régiókban jelennének meg a gépek, ahol már eleve hiány van a munkaerőből.

A megoldás: adóemelés, nyugdíjcsökkentés vagy vendégmunkások

A mesterséges intelligencia Pritchett szerint valószínűleg nem fogja tudni helyettesíteni a fejlett világ minden olyan nem rutinokra épülő munkáját, amit a helyiek már nem szeretnének betölteni. Az ápolók, gondozók, építőipari szakmunkások nincsenek veszélyben, sőt, a fejlett világban tapasztalható munkaerőhiány csak fokozódni fog. Pedig az már húsz éve világos, hogy a nyugati világ előtt három opció áll az öregedési folyamatok miatt:

a radikális adóemelés

a nyugdíjak és egyéb járandóságok radikális csökkentése

a vendégmunkások bevonása a munkaerőpiacokra.

A közgazdász azt állítja, hogy az OECD-államokban már így is nagyon magas, 40-50 százalékos az adóelvonás aránya, így az tovább már nem emelhető. Azt nagyon nehéz elképzelni, hogy az állampolgárok számára szűkülő munkaerőpiac mellett a járandóságokat is csökkentsék az államok, mivel ennek iszonyatos politikai ára lenne. Így Pritchett arra jut, hogy bármilyen meglepően hangzik, a vendégmunkások szabályozott beengedése lehet a legkevésbé lehetetlen kimenetele ennek a helyzetnek, és ez akkor is így van, ha a mesterséges intelligencia valóban sok rutinfeladatot ki fog tudni váltani a közeljövőben.

Ahogy öregszik a fejlett világ, úgy nő a bevándorlók száma

A közgazdász megközelítése meghökkentőnek hathat Magyarországon, ahol 2015 óta a migráció támogatása vagy akár csak elfogadása a kormány politikájának értelmében gyakorlatilag nem opció, bár igaz, hogy 2021-ben Budapesten is folyt vita ilyesmiről.

Pritchett azt mondja, hogy csak azokban a szakmákban kellene engedni a szabad vándorlást, ahol nem merül fel az agyelszívás veszélye: ápolónak, gondozónak, összeszerelő üzembe operátornak had mehessenek azok, akinek otthon csak a mezőgazdaságban vagy az informális szektorokban van munkájuk, de az orvosok, mérnökök, agykutatók, szoftvermérnökök inkább maradjanak a hazájukban, hogy motorjai lehessenek a fejlődésnek. A közgazdász szerint a fejlett világ jelenleg nem érdekelt az agyelszívás leállításában, mert sokkal olcsóbb ezeket a szakembereket beengedni és elcsábítani, mint otthon esetleg olyan állampolgárok képzésbe fektetni, akiket még fel is kell zárkóztatni a felsőfokú képzés megkezdése előtt.

Pritchett következtetése egyébként nagyjából egybevág azzal, ami a magyar kormány jelenlegi politikájából is sejthető: az a jó, ha az emberek 1-2-3 évre érkeznek, és utána hazamennek. Ez az ő származási közösségüknek is jót tesz, hiszen tőkét, tudást, munkakultúrát tudnak hazavinni. A magyar kormány érvei szerint viszont az a fontosabb, hogy a vendégmunkások még ne kezdjenek el annyira kötődni a fogadó országhoz, hogy itt is maradjanak.

A közgazdász adatai szerint jelenleg 150 millió olyan ember van, aki szegény országból egy gazdag országba vándorolt dolgozni. Ez a szám a fejlett világ öregedése miatt 2050-re 400 millióra fog növekedni. Ha azzal számolunk, hogy a bérkülönbség egy év alatt egy ember esetében 4-5 millió forintnak megfellelő dollár, akkor globálisan évente 3600 milliárd dolláros jövedelemkiegyenlítéssel lehet számolni, és ezeknek a pénzeknek a nagy része meg fog érkezni a szegényebb országokba, ha tényleg nem véglegesen maradnak a vándorok.

A beérkező munkaerő a közgazdász szerint nem veszi el a hazai munkások állásait. Erre a legkiválóbb példa, amikor az 1980-as években Miamiban nagyon rövid idő alatt hét százalékkal megnőtt az alacsony képzettséget igénylő szektorokban dolgozó népesség a Kubából érkező bevándorlók miatt. Az akkor és azóta végzett elemzések szerint ennek semmilyen negatív hatása nem volt az addig is a városban élők munkahelyeire. Pritchett szerint a nyelvet jól beszélő, társadalmi viszonyokba beágyazott helyiek egy ilyen szituációban csak feljebb lépnek az értékláncban, esetleg még jobb munkájuk lesz. Aki eddig hot dogot árult az utcán, fel tud venni két olcsóbb embert, és ő már inkább az üzletet intézi. Akik viszont tényleg veszélyben lehetnek, azok a korábban érkezett és még nem integrálódott bevándorlók, mondja a közgazdász.

Pritchett szerint legitim álláspont, hogy egy állam nem akarja az állampolgárságot megadni azonak, akik vendégmunkásként dolgoznak az országban, ám az komoly társadalmi veszélyt rejt magában, ha a vendégmunkások több évtizedig maradnak, és ezután sem tudnak részévé válni a helyi politikai közösségnek. Szerinte a rotáció, a 2-3 éves terminusok erre a problémára is megoldást jelenthetnek.

Magyarország: jönnek is, megyünk is

Magyarország ennek a képletnek valahol a közepén helyezkedik el: van elvándorló munkaerő, de ide is érkeznek vendégmunkások, mondta a Qubit kérdésére Kováts András szociológus, migrációs szakértő, a Menedék Egyesület igazgatója. “Erőteljes az elvándorlás, és – az ország nyugati felében – a határon átívelő, ingázó külföldi munkavállalás, és egyre nagyobb a Magyarországra irányuló munkaerő-migráció volumene is. Tehát demográfiai léptékben valamiféle helyettesítő migráció zajlik: az elvándorolt népesség visszacsábítása és az inaktív népesség, különösen a munkaerőpiacról tartósan kiszorultak mobilizálása nem tudja megoldani a gazdaságban jelentkező munkaerőhiányt. Emiatt szállt be Magyarország is a könnyen mobilizálható migráns munkavállalókért folytatott globális versenybe.”

A kutató szerint a helyzetünk nem a legjobb: a környező országok munkavállalói számára az EU gazdagabb és termelékenyebb tagállamai vonzóbb célpontot jelentenek, és hasonló a helyzet a távolabbi régiók munkavállalóival is. Szerinte a kis- és középvállalatok számára kedvező spontán, egyéni döntés alapján érkező, nem szervezett bevándorlók számára sem anyagi szempontból, sem a jogszabályi környezetet illetően, sem kulturálisan nem vagyunk még elég vonzó célország. Jelenleg a cégek, ügynökségek által szervezett, zárt rendszerben működtetett, a nagyvállalatokat célzó munkaerő-migráció dominál, aminek során százas vagy ezres nagyságrendben érkeznek bevándorlók egy-egy vállalathoz vagy kölcsönző céghez, ami aztán kihelyezi őket vállalati partnereihez. Kováts szerint az is gyakran előfordul, hogy a Magyarországra került külföldi munkavállalók néhány hét vagy hónap után továbbállnak az EU egy másik tagállamába, ahol kedvezőbb munkakörülmények között és főleg magasabb bérekért dolgozhatnak, tehát jelen van a tranzitmigráció is.

A magyar kormány migrációs politikája kettős, mondta Kováts: úgy tűnik, hogy a kormányzat egyre erőteljesebb lépéseket tesz annak érdekében, hogy a Magyarországon működő vagy idetelepülő nagyvállalatok munkaerőigényét migráns munkavállalókkal elégítse ki. 2015 óta több mint ötszörösére nőtt az itthon foglalkoztatott külföldi munkavállalók száma, és emiatt egyre nehezebb úgy tenni, mintha a jelenség nem létezne. Kováts szerint a magyar kormány törekvései a Pritchett által is felvázolt modell irányába mutatnak: a küldő országokkal kötött keretszerződések mentén, munkaerő-toborzó és -kölcsönző cégek bevonásával zajlik döntően ázsiai munkavállalók Magyarországra csábítása és elhelyezése hazai vagy multinacionális nagyvállalatoknál, jelentős kormányzati támogatással. Ugyanakkor szerinte ez nem tudatos és tervezett kormányzati politika eredménye, hanem sokkal inkább a vállalati lobbi hatására felismert gazdasági szükségletekre adott ad hoc válaszoké. A helyzet Magyarország esetében Kováts szerint bonyolultabb annál, amit a Pritchett vázolt: nem egy magas termelékenységű, tőkében és technológiában erős piac nyit a migráns munkavállalók felé, hanem egy közepes termelékenységi szinten működő gazdaságba kell egyszerre benvonzani a tőkét, a technológiát és a munkaerőt, és a cél sem a globális egyenlőtlenségek csökkentése, hanem a magyar gazdaság működésének biztosítása.