Eddig is milliós kategóriákban számoltak, amikor választott és kinevezett állami tisztségviselők juttatásairól volt szó, most pedig határ a csillagos ég. Egy, a napokban elfogadott sok-sok egyéb témát magába foglaló, úgynevezett salátatörvényben eltörölték a vezető állami tisztviselők felső fizetési korlátját. Korábban fizetésük nem haladhatta meg a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott havi átlagkereset tízszeresét, ez azonban a múlté. Bármennyi meghatározható számukra. Persze bízunk a racionalitásban és önmérsékletben, de akaratlanul is elkezd összeadni az ember. Eddig 11 minisztériumról, 56 államtitkárról, 16 kormánybiztosról tudni, és hol vannak a miniszterek, miniszterhelyettesek, helyettes államtitkárok, tárca nélküli miniszterek. Nem beszélve az idővel egyre gyarapodó számú kormánybiztosról, a keletkező és átszerveződő állami intézetekről, hatósági szervezetekről, soktízmilliós végkielégítésekről, majd a kilépettek belépéséről. Eközben a legtöbben milliós, de százezres emelésről sem álmodhatnak, és fájóan szembesülünk a társadalmunkat még inkább kettészakító közönnyel. A közös sorsvállalás, az empátia teljes hiányával.
Egy 31 éves amerikai milliomosról olvastam egyszer, aki gyökeresen átalakította cégét. Jelentősen, talán duplájára emelte dolgozói fizetését, céges minimálbért vezetett be, aminek fedezetét saját vagyonából állta. Eladta részvényeit, jelzáloghitelt vett fel, és egy öreg autóval járt – idővel a kollégái összeadtak pénzt, és egy Teslát vettek neki –, miközben ő is a céges minimálbért kereste. Kinevették, és bukást jósoltak számára. Nem így lett, és öt évvel később virágzik a vállalkozása, ráadásul boldog és elégedett ember. Lenne mit tanulni.