MENÜ
2024. május 7.
Gizella
„Baromi fontos ebben az önfelmentő közegben megmutatni, hogy nem muszáj megalkudni

„Baromi fontos ebben az önfelmentő közegben megmutatni, hogy nem muszáj megalkudni"

telex.hu

Upor László könyvben írta meg a tiltakozások történetét.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem négy évvel ezelőtt változatos eszközökkel tiltakozott a kormány felsőoktatási modellváltása ellen a tánctól a díszőrségen át az egyetemi blokádig. Upor László, az egyetem akkori megbízott rektora és oktatója, majd az egyetemről távozókból szerveződő Freeszfe Egyesület vezetője most egy könyvben írta meg a tiltakozások történetét „Majdnem lehetetlen„ címmel. Upor az interjúban többek között arról beszél, hogy nem lehetetlen ellenállni az agresszív hatalmi törekvéseknek, még akkor sem, ha ehhez fel kell áldozni dolgokat, a magyar felsőoktatás vezetőinek pedig szerinte a történelem sem fogja megbocsátani, hogy ilyen készségesen átadták a szellemi képzés feletti irányítást.