„Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Furcsa a világ, mert az 1848. március 15-én megfogalmazott 12 pont első és legfontosabb követelése ma is aktuális. Sőt, mintha egyre távolabb kerülnénk a megbékéléstől. Pedig fontos lenne jóban lenni nemcsak közvetlen szomszédainkkal, a hozzánk hasonló civilizációjú és törekvésű országokkal, hanem saját magunkkal is. Ez utóbbi a legfájóbb. Ma a pártlogika mentén kettészakadt a magyar társadalom, kibékíthetetlennek tűnő ellentétek osztják meg az embereket, miközben a  legfontosabb problémák mindenkit sújtanak. Az elszegényedés, az oktatás, az egészségügy, a szociális ágazat, a környezetvédelem leépülése, mind intő jel jövőnkre nézve. A szép szavak és történelmi távlatok mellett jogos a kérdés: milyen országot hagyunk a jövő nemzedékre? És itt nem elsősorban az anyagi javakra gondolok, hanem a hazugságmentes múltra és jelenre, a gondolkodás és a vélemény szabadságára. A döntés szabadságára, ami csak annak adatik meg, akinek van valamije: hite, tudása, ereje, egészsége,  tapasztalata, anyagi forrása. Így kapcsolódik a félelemmentes élet és a nemzeti ünnep.