MENÜ
2025. március 16.
Henrietta
Köz nélkül

Köz nélkül

Takács Zsuzsa • fotó: freepik.com

Közmeghallgatás köz nélkül. Vannak önmagában ellentmondó fogalmak, számomra ez éppen ezt testesíti meg.

A helyi ügyekben történő megszólalás lehetőség, ahol szemtől szemben mondhatja el választópolgár az általa megválasztott képviselőknek, településvezetőknek, hatósági  embereknek, hogy mi a véleménye. Kérdezhet, válaszokat kaphat, tiltakozhat. Bár jogilag nem kötelez senkit semmire, mégiscsak egy zsebkendőnyi terület a helyi demokráciában, ha valaki úgy érzi, lakóhelye, környezete, egészsége, kulturális jóléte, ingatlanának értéke, otthona és jövője veszélyben van. Valójában a szembesítés utolsó lehetősége, ami rövidesen megszűnhet, pontosabban alapvetően megváltozhat. A hvg.hu szerint parlament jövő héten tárgyalja az „Állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezetet”, ennek során azt a törvényjavaslatot is megvitatják, miszerint akkugyár, atomerőmű, autópálya, bármi építhető lesz anélkül, hogy az érintettek élőben hallathatnák a hangjukat. A közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül, honlapon való közzététel útján is megtartható lesz.
Cél az adminisztráció egyszerűsítése, a kekecek és kritikusok elmehetnek a melegebb éghajlatra. De hol kezdődik, és meddig tart a virtuális valóság a közéletben?