MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Kényelmesebb Segway

Kényelmesebb Segway

hvg.hu

Bemutatták az új Segwayt, és nagyon más lesz, mint a mostani.

A Segway a tervek szerint még 2020-ban bemutatja majd a készüléket, 2021-ben pedig piacra is dobják azt.

Bár Magyarországon csak az elmúlt néhány évben jött igazán divatba, az első Segwayt már közel 20 évvel ezelőtt, 2001-ben mutatták be és dobták piacra. Ez idő alatt lényegében nem sokat változott a jármű, és különösebben a termékpaletta sem újult meg. Most azonban egy újabb fejlesztéssel készültek el, ami más, mint amit eddig megszoktunk.

Az S-Pod névre keresztelt szerkezetre nem felállni kell, hanem beleülni. Lényegében egy elektromos kerekesszékről van szó, amit a Segway-Ninebot fejlesztett. Működési elve ugyanaz, mint amivel a hagyományos Segwaynél találkozhattunk: szintén egy önegyensúlyozó gépről van szó, ám ahelyett, hogy előre-hátra dőlnénk rajta, az irányítását egy karral lehet elvégezni.

Az S-Pod nagyjából 38 km/h maximális sebességgel képes közlekedni. A tervek szerint 2020 harmadik negyedévében mutathatják be a végső verziót, a piacra lépést pedig 2021-ben tervezik. Hogy mennyibe fog kerülni, arról egyelőre nem beszéltek.