Tam_Bau
MENÜ
2021. október 27.
Szabina
Három euró helyett 73 euró

Három euró helyett 73 euró

g7.hu

Egy nap híján 16 hónap alatt a földgázár a huszonnégyszeresére emelkedett Európában.

Amikor 2020 tavaszán a koronavírus-járvány miatt leállt a fél világ, a kőolajhoz hasonlóan a földgáz iránti kereslet is beszakadt. Az olaj piacát ez annyira felborította, hogy egy rövid időre még negatív is volt a fekete arany ára. Bár a földgáz esetében ilyen nem történt, de a jegyzések így is hatalmasat zuhantak. Az Európában irányadó holland tőzsdei ár a korábban megszokott megawattóránként 10-20 eurós árról tartósan öt euró alá csökkent, tavaly május 22-én pedig már alig haladta meg a három eurót. Ugyanez az árfolyam múlt héten kedden 73 euró felett érte el eddigi csúcsát. Magyarul egy nap híján 16 hónap alatt a földgázár a huszonnégyszeresére emelkedett Európában.

Csak összehasonlításképpen, hogy a magyar rezsiszámlák világában is el tudjuk helyezni az árakat: ma itthon egy lakossági fogyasztó köbméterenként nagyjából 66 forintot fizet a gázért*. Ugyanez az egy köbméter gáz a tőzsdei kereskedésben szűk másfél évvel ezelőtt a mélyponton 11 forintba került, míg egy hete 278 forintot kellett fizetni érte*. Még ha havi átlagot nézünk, akkor is nagyon széles a sáv: a tavaly májusi 17 forintról az idén szeptemberre 227 forintra drágult egy köbméter gáz.