MENÜ
2020. május 28.
Emil, Csanád
Gyöngyvirág

Gyöngyvirág

Takács Zsuzsa • fotó: dreamstime.com

Fácánkert-Ófalu temetőjébe talán soha nem jutok el, ha olvasónk nem írja meg levelét.

Vannak időtlen, varázslatos helyek. Ahol nem kell mást tenni, megállni, csendben körbenézni és hagyni, hogy a madárzenekar, a szellőszonáta és a napsugarakat megszűrő fák szelíd rajza egyesüljön a bukszusok ódon illatával. Egy mély benyomás, sajátos téridő. Fácánkert-Ófalu temetőjébe talán soha nem jutok el, ha olvasónk nem írja meg levelét. Rejtett érték, csodás gyöngyvirág mező bújt meg a sírkertet övező kerítés mellett, anyák napjára egy csokrot szeretett volna szedni, és gyönyörködni a páratlan élményben. Megérkezve megdöbbenve látta, hogy a gyöngyvirág-mezőt lekaszálták, és éppen hatalmas lombozó fákat vágnak ki, melynek nyomai ottjártunkkor is láthatóak voltak. A temetőt és környékét csúfító töméntelen mennyiségű szemét, műanyaghulladék kapcsán a legelső gondolat: rombolás helyett inkább takarítani kellene. Ami egyes családoknak végső nyughelye, mementóként őrzött közösségi érték, az másoknak akár egy lehetséges kirándulási célpont, szép természeti környezet is lehetne. A lehetőség adott, ehhez azonban nem kellene lombos fákat költési időben kivágni, természetvédelmi, állatvédelmi, növényélettani szempontokat figyelmen kívül hagyni. Számomra mégsem az a legfőbb kérdés, hogy terem-e még valahol vadon a gyöngyvirág, hanem az: észrevesszük-e, hogy mindez eltűnik.