Mi lesz a falvakkal? Ezt a kérdést a ’80-as évek második felében Erdélyben tettük fel, amikor annak a hírnek jártunk utána, hogy Erdélyt dózerolják. Nem dömperrel és munkagépekkel történt mindez, hanem szép szisztematikusan, az értelmiségiek elüldözésével. Tanárok, mérnökök, jogászok és a tudomány emberei hagyták el szülőföldjüket, teljes generációk távoztak hullámszerűen. A magyarság elleni politikai fondorlat része volt ez, felháborító és elfogadhatatlan. Közel negyven év telt el, az ott és akkor, valahogy rávetült az itt, és mostra. Egy hangulat, egy benyomás, és sok-sok hír a médiából. Belső-Somogy falvaiban, Tolna legszegényebb községeiben autóztunk, ahol a reménytelenség szaga telepszik a házakra. Az iskolákat már réges-rég körzetesítették, a mozik bezártak, a kocsmák és kisvendéglők szerepét „jó esetben” a nemzeti dohányboltok vették át. Ha volt is patika, már régen bezárt, posta sincs. A takarékfiók korábban lehúzta a rolót, most pedig a pénzfelvevő automatákat is leszerelik, a vegyesboltot mozgóárusok helyettesítik. A kulcsszó a hatékonyság. Az illetékesek szerint nem éri meg fenntartani. De kérdem tőlük, mit ajánlanak helyette? Ki mondja meg, hogy mi lesz a magyar falvakkal?