MENÜ
2020. szeptember 26.
Jusztina
Csaba László kisebb visszaesésre és lassabb helyreállásra számít

Csaba László kisebb visszaesésre és lassabb helyreállásra számít

hvg.hu

„Kilenc hónapra kellene emelni az álláskeresési járadékot."

Az akadémikus szerint Magyarországon idén 5 százalékos lehet a visszaesés és az államháztartási hiány is. Úgy látja, a munkahelyvédelmi intézkedések mértékéről lehet vitatkozni, az álláskeresési járadékot, pedig ki lehetne tolni 9 hónapra.

Jelentős visszaesés várható Nyugat-Európában, mindenekelőtt az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban. A közép-európai térségben a visszaesés jóval kisebb lesz” – mondta Csaba László akadémikus a Növekedés.hu-nak adott interjújában.

A közgazdász Magyarországon nem vár drámai visszaesést, mert az első két negyedév adatai nem olyan rosszak, és a szolgáltató szektor is sokkal hamarabb tér magához, mint ahogy gondolnánk.

A gazdasági fellendülést leíró V alakú görbe, amiról az MNB beszél, a derűlátóbb változat, én inkább U alakú fellendülésre számítanék ebben a térségben – kisebb visszaesésre, és lassabb helyreállásra” – magyarázta. Hozzátette: 5 százalékos vagy azt valamivel meghaladó visszaesésre, 5 százalékos államháztartási hiányra, és mindenképpen egy számjegyű, legfeljebb 6-7 százalékos munkanélküliségre számít.

A gazdaságélénkítő intézkedésekről a szakember elmondta, hogy a kormány erőteljesen folyattatta tovább a beruházásokat és azok támogatását uniós és hazai forrásokból. „Ez a klasszikus válságellenes politika egyik része. A történet másik része az átcsoportosítások, és van egy harmadik elem: a munkahelyvédelmi intézkedések. Ennek mértékén el lehet vitatkozni, hogy elegendő-e, véleményem szerint az álláskeresési járadék 3-ról 9 hónapra történő növelése azért beleférne.”

Arról is beszélt Csaba, hogy egyetért azzal, amit a Pénzügyminisztérium is képvisel: lehetőleg belső átcsoportosítással, nem többletköltekezéssel kell a válság ellen fellépni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a törekvések ellenére láthatólag megtörtént a kiköltekezés, a költségvetési hiány a 3 százaléknál lényegesen nagyobb.