MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Bilincset és gumibotot is használhat az iskolaőr

Bilincset és gumibotot is használhat az iskolaőr

szeretlekmagyarorszag.hu

Minden tanárt és tanulót megillet az emberi méltóság, joguk van a biztonsághoz, a tanításhoz és tanuláshoz.

Az iskolai erőszak megelőzéséről szóló törvényjavaslatból az is kiderül, hogy a bünthethetőségi korhatárt 12 éves korra csökkentenék a tanárokat bántalmazó diákok esetében.

Az Országgyűlés elé terjesztette a kormány az iskolai erőszak megelőzéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek részletei már meg is jelentek a parlament oldalán. Horváth László fideszes parlamenti képviselő szerdán sajtótájékoztatón már elmondta, a javaslat kezdeményezi a diákok és tanárok biztonságát növelő iskolaőrség felállítását.

Az iskolaőrség tagjai a tanítási időben jogosultak az iskola egész területén szakszerű és arányos intézkedésekre, szükség esetén kényszerítő intézkedést is alkalmazhatnak.

Ennek kapcsán a törvényjavaslatban azt írják: "az iskolaőr kényszerítő eszközök közül kizárólag testi kényszer, vegyi eszköz, rendőrbot és bilincs használatára jogosult, ezen kívüli egyéb kényszerítő eszköz alkalmazása tilos.

A képviselő azt is elmondta, hogy tanárt megfenyegetni, megalázni, bántalmazni szigorúan tilos, ezt származásra vagy szociális helyzetre tekintet nélkül minden diáknak és szülőnek tiszteletben kell tartania.

Minden tanárt és tanulót megillet az emberi méltóság, joguk van a biztonsághoz, a nyugodt tanításhoz és tanuláshoz, ahol viszont iskolai erőszak van ott sem tanítani, sem tanulni nem lehet - jelentette ki Horváth László.

A kormány indítványozta a büntethetőségi korhatár 12 éves korra csökkentését a tanárokat bántalmazó diákok esetében. Erre a képviselő szerint azért van szükség, mert a jelenlegi iskolai büntetések - jellemzően írásbeli figyelmeztetések - nem nevezhetők igazán büntetésnek, és azoknak nincs visszatartó erejük. Súlyosabb fegyelmi vétség esetén pedig túl hosszú és bonyolult az eljárás - mondta.

A törvényjavaslatban az áll, hogy a 12 évnél idősebb fiatalokat közfeladatot ellátó személy - ide sorolják az iskolaőrt is - elleni erőszak miatt büntethetik adott esetben.

Horváth László arról is beszélt, hogy a kormány azt javasolja, ha egy diákot erőszakos iskolai cselekménnyel ítélnek el, ne járjon utána egy évig családi pótlék. A képviselő szerint ugyanis az iskolai erőszak gyökere nem az iskolában, hanem az elkövető családjában van, ezért a család felelőssége a gyermek iskolai viselkedése.

A törvénymódosítási tervezetben azt írják, ha "a gyereket a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen bűnösnek mondta ki, de büntetésként rá szabadságvesztést nem szabott ki", egy évre elvennék a családi pótlékot.