MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Akadály

Akadály

Takács Zsuzsa • fotó: stock.adobe.com

Olyan, mintha. Furcsa jelenség miatt fordult hozzánk olvasónk, amire eddig senki nem talált magyarázatot.

A 80 év feletti nyugdíjas házaspár feliratozva nézi a tévéműsorokat, mert szívműtéte után a férj nagyothalló lett, a hallókészüléket pedig nem szereti. Kertészkednek, jól tartják magukat, és gyakran nézik kedvenc tévécsatornájuk műsorait. Két-három hete tapasztalják, hogy a szöveges felirat megváltozott, a képernyőn jól látható fehér alap helyett a mozgó képeken barna sávban jelennek meg a betűk, így teljesen beleolvadnak a háttérbe. Mondhatjuk, van is, meg nincs is, egyszerűen olvashatatlan. Amikor átkapcsolnak más csatornákra, tökéletesen olvasható minden szöveg, semmi változás nem látható. Telefonáltak, kérdeztek, de a szolgáltatótól érdemi segítséget nem kaptak, írjanak e-mailt, ez volt a válasz. Segíteni persze nem tudunk, de a képernyőfotókat látva megerősítjük, a hiba nem bennük és a többi sorstársukban van. A törvényi kötelezettség által előírt akadálymentesítés itt bizony nem működik, mint amikor a mozgássérültek részére van lépcsőmentes bejárat és lift, csak nem használható. Hogy ez átmeneti? Az olvasható feliratozás remélhetőleg visszaáll, leghamarabb talán a június 9-ei választás után.