Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
A forint komoly erősödése

A forint komoly erősödése

napi.hu

Nagy erővel áttörte a hazai fizetőeszköz az ellenállászónát.

A hét eleji oldalazás után a forint árfolyama erős irányban áttört egy komoly ellenállást, és ezzel elvileg lehetővé vált, hogy a tavalyi nagy gyengülésből egy komoly hányadot ledolgozzon.

Az év elején stabilan visszakerült az euró árfolyama 400 forint alá, ezzel úgy tűnt, hogy a hazai deviza túljutott legnehezebb időszakán. Azóta egy szűk sávban oldalazott, miután egy újabb, igen komoly ellenállás került az útjába, nagyjából 390-395-ös értékeknél, és még a hét elején sem látszott, mikor jöhet ebből elmozdulás.

Gyors áttörés

Az előző két nap aztán hirtelen máris megindult a folyamat: nagy erővel áttörte a hazai fizetőeszköz az ellenállászónát, majd a 390-es kulcsszintet, és tovább erősödött. A technikai elemzés szabályai szerint ezzel szinte minden akadály elhárult az elől, hogy további, akár nagymértékű erősödés következhessen, hisz azokon a szinteken járunk, ahol utoljára májusban, az összeomlásszerű gyengülés időszakában.

Gazdasági alapok

Az erősödés fundamentumai is adottak most, sok minden változott a tavalyi összeomlás óta. Ami a külső körülményeket illeti: a magyar fizetési mérleget felborító magas energiaárak, mindenek előtt a gáz európai meghatározó tőzsdei ára tartósan visszatért a háború előtti szintekre, emellett csökkent is a hazai fogyasztás a takarékosságnak és részben az enyhe télnek köszönhetően. A gáz mellett olajimportunk is mérséklődik a benzin ársapkájának kivezetése után, ami megint csak kedvező a fizetési mérleg szempontjából, végül az exportvárakozások is erősödtek.

Döntő szerepet kap mindemellett az Európai Unióval történt megegyezés: az ország hozzájut az uniós forrásokhoz, emellett igénybe veheti a kedvező uniós hiteleket, így az állam kamatterhei is mérséklődhetnek a korábbi várakozásokhoz képest. Ez egyrészt segíti a költségvetés kiegyensúlyozását, és miután az ország makrogazdasági egyensúlya sokat javul, immár egyre nagyobb mértékben érvényesülhet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szigorú monetáris politikájának hatása is.

Jegybanki hatás

A jegybank tavaly az alapkamatot 13 százalékra emelte, az effektív jegybanki eszköz kamata 18 százalék, a kamatfolyosó felső széle pedig 25 százalék, ami költségessé teszi a forint elleni short pozíciók felvételét. A forintban elérhető magas kamat a stabilizálódó gazdasági környezet mellett arra késztetheti a befektetőket, hogy egyre nagyobb mértékben döntsenek a forintban való befektetés mellett, hiszen ennek hozama jóval meghaladja az euróban vagy dollárban elérhető kockázatmentes hozamok szintjét.

A befektetők korábban tarthattak az árfolyamkockázattól, ez azonban egyre inkább mérséklődik, így a forinteszközök iránti kereslet növekszik. Miután a tavalyi nagy forintgyengülés jórészt a háború kezdetén jelentkező nagyfokú bizonytalanságnak, a megugró energiaáraknak és az uniós források bizonytalanságának volt köszönhető, reális várakozás lehet, hogy ezek a tényezők teljesen kiárazódnak, és az árfolyam visszatérhet a tavaly február vége előtti szintekre, amikor a forint tartósan a 350 és 370 közötti sávban tartózkodott az euróhoz képest.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!