MENÜ
2020. július 9.
Lukrécia

Jóga az általános iskolában – Nepálban

A gyerekek az életkorukhoz igazítva tanulnak majd jógázni, akik pedig szeretnék, akár tantárgyként is felvehetik.

Így gyűjtsünk energiát, és éljünk tovább

Krónikus fáradtságra, stresszoldásra és bélpanaszokra is alkalmazhatók a csikung gyakorlatai.

A halálos jógalabda

Fullasztó szénmonoxiddal töltött jógalabdával ölhette meg nejét és lányát a hongkongi altatóorvos.

Kecskejóga és társai

A kedves állatok közelsége humoros és nevettető, ugyanakkor segíti a kikapcsolásban az embert.

Kitartás és jóga: egy fantasztikus túlélő

Egy ausztrál férfi órákon át küzdött az életéért, miután a kotrógépével beleborult egy víznyelőbe.

Aki feltalálta a „többség zsarnoksága" elleni intézményt

Nem túlzás azt mondani, ő találta ki/fel az alkotmánybíráskodást, mint a „többség zsarnoksága” elleni jogállami intézményt.

Elkéstek a tisztogatások elítélésével

„Próbáltuk rábírni az európai kormányokat, hogy tegyenek intézkedéseket és szólaljanak fel a törökországi elnyomással szemben, de hallgattak.”

Idegengyűlölet és az emberség hiánya

Megvizsgálta az USA, a világ mely országában hogy áll a jogállamiság.

Ég az arcom

"Ég az arcom, mert az igazságszolgáltatás érezhetően a politika befolyása alá került”.

Elképesztő jógafotók

Egy orosz anyuka az internet legújabb sztárja, jógázós fotóit ugyanis már 145 ezren követik az Instán! Kíváncsi vagy miért?
További cikkek