MENÜ
2025. november 15.
Albert, Lipót

Britek az egyetemi szabadságért

Közölték a kínai külüggyel, hogy nem tűrik a tudományos szabadság ellehetetlenítését.

Kína mérföldkőnek számító ígéretet tett

Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy visszalép vállalásaitól, és egyszerűen átverésnek nevezte a klímaváltozást.

Kínai autók árasztják el a használtautók piacát

Omoda, Jaecoo, MG és BYD – leginkább ezekkel a kínai márkákkal találkoznak a használtpiacon a vásárlók.

A magyarok megélhetési gondjairól készített filmet a kínai állami tévé

Az árrésstopra és a rekordmagas inflációra is kitértek, a riportban Bod Péter Ákos volt MNB elnök is megszólalt.

Olyan mélyre fúrnak, hogy elérhetik a földköpenyt

Kína nemcsak a Holdat, de a Föld mélyét is szeretné meghódítani.

Fogkrémet evett, így élte túl

Szinte csodaszámba menő tettet vitt véghez egy fiatal hegymászó.

Új szakma

Az új „iparág” sok kritikát kap az etikátlan módszerek és emberi jogok megsértése miatt.

Szívgyógyszerrel doppingoltak, de ez egy orvoson kívül senkit nem érdekelt Kínában

Kínában nagyjából tízezer sportolót doppingolnak, gyakorlatilag mindenkit, aki számít az élsportban.

Megtalálták a világ legnagyobb aranylelőhelyét

Mintegy 300 tonnát rejtő aranylelőhelyre bukkantak Wanguban.

Kínai büntetővámok az EU-ban

Az elmúlt hónapokban a kínai vám kérdés volt az európai gazdaságpolitika egyik legforróbb témája.

Az esküvő előtti sírás hagyománya

A tujia nép hagyománya szerint a menyasszonyok egy hónapon keresztül mindennap sírnak az esküvőjük előtt.

Mozgólépcsővel a hegyre

Gigantikus mozgólépcsőt építettek a hegy oldalába, hogy ne kelljen felmászni a turistáknak.
További cikkek