MENÜ
2025. szeptember 30.
Jeromos

Kína mérföldkőnek számító ígéretet tett

greendex.hu

Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy visszalép vállalásaitól, és egyszerűen átverésnek nevezte a klímaváltozást.

Kína, a világ legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátója, most először vállalt abszolút célértéket kibocsátásainak csökkentésére. Hszi Csin-ping elnök azt mondta, 2035-re 7–10%-kal csökkentik a kibocsátásokat, miközben még többre törekszenek majd.

Bár mindenképp nagy eredményről beszélhetünk, hiszen most először közölt konkrét, számonkérhető adatokat a kommunista ország, sokak szerint a vállalás alulmúlja a várakozásokat. Összehasonlításképpen az EU 2030-ra 55%-ot, 2040-ra 90%-ot, míg 2050-re teljes karbonsemlegességet tűzött ki célul. Lauri Myllyvirta, a Centre for Research on Energy and Clean Air vezető elemzője szerint bármilyen, 30%-nál alacsonyabb vállalás határozottan nincs összhangban az 1,5 Celsius-fokos céllal.

Még a visszafogott várakozásokkal rendelkezők számára is csalódást keltő, amit ma bemutattak – mondta Jao Zse, a Greenpeace East Asia szakpolitikai tanácsadója.

Hszi elnök 2021-ben még arról beszélt, hogy országa, a világ legnagyobb kibocsátója, ebben az évtizedben érné el a kibocsátás csúcsát, majd 2060-ra a karbonsemlegességet. A BBC cikke megjegyzi, hogy Kína kibocsátása jelenleg még olyan nagy, hogy annak bármilyen mértékű csökkentése jelentős lenne az éghajlat szempontjából. Mint írják, 2023-ban a felmelegedést okozó gázok globális kibocsátásának több mint negyedéért volt felelős az ország.

Jelenleg is zajlik a New York-i ENSZ-közgyűlés, ahol az ígéret elhangzott. Ugyanitt korábban Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy visszalép vállalásaitól, és egyszerűen átverésnek nevezte a klímaváltozást.

Egyre több ország hozza nyilvánosságra vállalásait közeledve a novemberi COP30 klímatárgyalásokhoz. Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára elmondta, hogy az ígéretek megvalósítása kritikus fontosságú ahhoz, hogy a párizsi megállapodásnak megfelelően 1,5 Celsius-fok alatt tartsuk a felmelegedést. (BBC)