MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Ukrajna Spanyolországból

Ukrajna Spanyolországból

player.hu

A zászló mindig is sárga-kék volt, csak az utcaneveket kellett átírni.

Fuentes de Andalucía egy hétezer lelkes, békés, fehér házas falvacska a dél-spanyolországi Seville tartományban – amit a háború iránti szolidaritásból átneveztek Ukrajnára.

A falu bejáratánál lévő körforgalom feliratát „Ucraina”-ra cserélték, és számos utcát és teret ukrán városokról neveztek el: Kijev, Odessza, Mariupol vagy Harkiv mind lett a háborútól négyezer kilométerre lévő faluban.

„Elsősorban az ukrajnai konfliktusra akartuk felhívni a figyelmet, de egyúttal minden országra, ahol ezekben az időkben háború zajlik” – közölte Francisco Martinez polgármester a Kijev utcán állva.
Martinez megjegyezte, hogy a névváltás nemcsak egy gesztus volt, de a lakosok két nap alatt összegyűjtöttek 3500 eurót egy menekültközpont létrehozására. A tervek szerint 25 menekültet fogadnak majd be vagy egy központban, vagy családoknál elszállásolva.

Az ötletet talán a falu zászlaja adta, ami eleve sárga-kék, csak vízszintes helyett függőleges csíkozással. Jóllehet, a névváltoztatás átmeneti, „a fuentesiek büszkék a kezdeményezésre”, mondta a falu 68 éves panziósa, Rafael Osuna, aki mivel egyedül él egy nagy házban, maga is szívesen befogadna egy ukrán családot.