Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Több mint ötven év a villanyszerelésben

Több mint ötven év a villanyszerelésben

Takács Zsuzsa • fotó: Kapfinger András

Horváth János szakmai teljesítményét az Év Vállalkozója országos díjjal ismerték el, immár második alkalommal.

Több mint fél évszázad egy szakmában. Horváth János, a Lux-H 84 Kft. tulajdonosa, igazi családi vállalkozást alapított és működtet, melyben generációk dolgoznak együtt. Szakmai teljesítményét az Év Vállalkozója országos díjjal ismerték el, immár második alkalommal. A szekszárdi vállalkozó idén további elismerésként vehette át a Város Javáért kitüntetést.

– A villanyszerelő szakmát 1964-ben kezdtem, a TOTÉV-nél voltam szakmunkástanuló – kezdi Horváth János. – A munkához való hozzáállásomat meghatározta első munkahelyemen, a tejipari vállalatnál eltöltött tíz év. Itt egyedül voltam villanyszerelő, gyakorlatot szereztem, megtanultam a szakmai csínját-bínját, és teljesíteni kellett. Ennek is köszönhetem, hogy 1975-ben oktatónak hívtak a szekszárdi szakmunkásképzőbe. itt 1995-ig tanítottam, életem egyik legszebb időszaka volt, több szakmai elismerést, kétszer miniszteri dicséretet kaptam.

– Mégsem maradt a szakmunkásképzésben, miért?
– Már az iskola mellett, 1984. óta üzemeltettem egy oktatástechnikai eszközök javításával, forgalmazásával, hangtechnikai eszközök szerelésével foglalkozó gmk-t, ez a vállalkozói pályám előzménye. Aztán elsodort engem is a vállalkozói láz, 1997-ben jogfolytonosan megalapítottam a Lux H 84 Kft-t, ami mind a mai napig eredményesen működik.

– Az eltelt évtizedek alatt miként változott a vállalkozás profilja?
– Kezdetben fontosnak tartottam a több lábon állást, ma már csak három üzletet tartunk fenn. Fő tevékenységként villanyszerelést, karbantartás, hálózatok kiépítését, biztonságtechnikai vizsgálatokat végzünk, emellett kis- és nagykereskedelemmel foglalkozunk, villamossági szaküzletet működtetünk Szekszárdon, a Rákóczi utcában. Szintén a megyeszékhelyen található LUX Mini ABC üzletünk, és Faddon egy műszaki boltunk is van, ahol mindent megvehetnek az emberek az egérfogótól a kapcsolókig. Úgy vélem ez megfelelő nagyságrend számunkra, elsősorban Szekszárdon és a környékben dolgozunk.

– Melyik munkájára a legbüszkébb, mit emelne ki?
– A referenciák közül a Tolnatext Bt-nél, a Fritz-, az Eszterbauer, Szeleshát, Schieber borászatoknál végzett munkákat említem, de rendszeresen visszatérünk a Samsonite Kft. üzemeibe, ha igény jelentkezik. Az E-ON visszakapcsolási tevékenységében is részt veszünk, ezenkívül kiváló partnerünk a Ferropatent Kft. Előremutató kapcsolatok ezek, az említett cégek közül többen a legmodernebb technológiát alkalmazzák, ami kihívást és lehetőséget jelent, hogy lépést tartsunk szakma legújabb vívmányaival.

– Családi vállalkozásként jellemzi a céget.
– Igen, nagy öröm, hogy a gyermekeimmel együtt dolgozhatok. Attila fiam mestervizsgával rendelkezik, villanyszerelő technikus, nagyszerűen vezeti a céget, nagy lányom, Klári az élelmiszerkereskedelmet irányítja. A többiek nincsenek a vállalkozásban, de soha nem tudni, mit hoz a jövő. Kata a műszaki egyetemen végzett, Roland villanyszerelő technikusként Budapesten dolgozik, és a két kicsi, Gitta és Mariska, valamennyien sok boldog percet okoznak nekem.