Egy váratlan kiadás egy tartalékok nélkül élő, alacsony jövedelmű család számára könnyen súlyos pénzügyi válságot okozhat. Az Economx azt vizsgálta, hogyan kapcsolódik össze az alacsony iskolai végzettség a jövedelmi és pénzügyi kiszolgáltatottsággal, és miként sodorhatja egyetlen váratlan kiadás is adósságspirálba a leginkább sérülékeny családokat.

Kora reggel van egy észak-magyarországi kistelepülésen. János harmincas évei közepén jár, nyolc osztályt végzett, és egy közeli gyárban dolgozik betanított munkásként, minimálbérért. A fizetése szinte fillérre pontosan ki van számolva: rezsi, alapvető élelmiszerek, a gyerekek iskolai füzetei. Tartalék? Az nincs.

Amikor a hónap közepén elromlik a hűtőszekrény, János előtt nem egy kényelmetlen logisztikai feladat áll, hanem egy azonnali krízis. Mivel az iskolában sosem tanult a hitelek működéséről, a pénzügyi fogalmak számára idegenek, a banki ügyintézéstől pedig tart, nem tudja miként oldja meg ezt a problémát – főleg, hogy egy ekkora kiadásra egyáltalán nincs pénze.

Ha nincs kitől kölcsön kérni, nagy baj van

János esete nem egyedi jelenség, hanem egy nagyon is kiszámítható társadalmi-gazdasági képlet eredménye. „Az Ökumenikus Segélyszervezet látókörébe került családok többségénél már egy 50-100 ezer forintos váratlan kiadás is nagyon nagy nehézségeket tud okozni, krízishelyzetet is teremthet. Nagyon különböző utakat látunk. Vannak, akik segítséget tudnak kérni a családtól, a rokonoktól és így vészelik át ezt a helyzetet. Vannak, akik más kiadásaikat faragják le drasztikusan annak érdekében, hogy kifizethető legyen ez az összeg, ami akár újabb nehéz helyzeteket teremthet” – mondta az Economxnak Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai és módszertani igazgatója.

Magyarországon az iskolai végzettség szintje és a megszerezhető jövedelem nagysága között szinte teljesen egyenes és megbonthatatlan a korreláció.

Aki idő előtt kiesik az oktatási rendszerből, vagy megreked az alapfokú végzettségnél, az – némi túlzással – szinte automatikusan feliratkozik a tartós szegénység várólistájára.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Eurostat munkaerőpiaci adatai feketén-fehéren megmutatják a különbséget. Míg a diplomások vagy a keresett szakképesítéssel rendelkezők reálbére az elmúlt években növekedni tudott, addig a legfeljebb 8 általánost végzettek szinte kizárólag a mindenkori minimálbérhez, a garantált bérminimumhoz vagy a közfoglalkoztatási bérhez vannak láncolva. Ez a jövedelmi szint azonban ma Magyarországon a megélhetési minimum környékén mozog, amelyből képtelenség pénzügyi biztonsági hálót vagy váratlan krízisekre (mint egy elromlott hűtő vagy egy fogászati kezelés) fordítható tartalékot képezni.

Alkupozíció: nulla

A probléma gyökere a rugalmatlan és erősen polarizált hazai munkaerőpiac. Az alacsonyan képzett munkavállalók szinte kizárólag olyan szektorokban tudnak elhelyezkedni – mint a betanított gyári munka, a mezőgazdasági idénymunka, a takarítás vagy az építőipar –, ahol a hozzáadott érték alacsony. A tapasztalatok szerint ezekben a munkakörökben a munkaadók szerint a dolgozók teljesen felcserélhetők. Ez azt jelenti, hogy az alacsonyan iskolázott munkavállalónak gyakorlatilag nulla a béralku-pozíciója.

Nem kérhet magasabb fizetést a megélhetési költségek emelkedésére hivatkozva, hiszen ha nem fogadja el a kínált minimális összeget, a kapun kívül tucatnyian várnak a helyére.

A KSH hivatalos adatai húsbavágó pontossággal támasztják alá az oktatási csapdát. A legfrissebb adatsorok szerint a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők körében a relatív jövedelmi szegénységi arány eléri a 32,2 százalékot – vagyis minden harmadik alacsonyan képzett felnőtt szó szerinti szegénységben él.

Ez a mutató ráadásul drasztikus romlást mutat, hiszen 2016-ban még „csak” 20,2 százalék volt. Ezzel szemben a felsőfokú végzettségűeknél mindössze 3,1 százalék ez az arány, ami bizonyítja, hogy az iskolázottság hiánya ma a legbiztosabb út a gazdasági kiszolgáltatottság felé.

A túlélési ösztön átírja a realitást

A strukturális jövedelmi különbségeknél van egy sokkal mélyebb, pszichológiai és mindennapi szinten jelentkező probléma is: az, hogy a különböző társadalmi rétegek hogyan látják a saját megélhetési határaikat. Az alacsony iskolázottság és az abból fakadó állandó pénzhiány ugyanis nemcsak a pénztárcát üríti ki, hanem alapjaiban torzítja el a jövőbeli tervezést és a valóságérzékelést is.

A KSH rendszeres felmérései a különböző megélhetési szintekhez szükségesnek tartott összegekről rávilágítanak egy megdöbbentő társadalmi ollóra. Amikor megkérdezik a legszegényebb és legkevésbé iskolázott rétegeket, hogy mennyi pénzre lenne szükségük havonta a puszta túléléshez – vagyis a létminimumhoz –, a válaszok átlagosan fejenként mindössze 89 ezer forint körül mozognak.

Ez az irreális összeg nem azt jelenti, hogy az alacsonyan képzett embereknek kevesebb fizikai szükségletük van, hanem azt, hogy a mindennapi kényszer hatására radikálisan átértékelik a saját igényeiket. Az alacsony képzettségűek kényszerűségből brutálisan alulértékelik a saját megélhetési költségeiket: számukra a túlélési küszöb feleakkora összeg, mint a tehetősebbeknél.

Amikor pedig alábecsülik a saját szükségletüket és váratlanul nehéz helyzetbe kerülnek, kőkemény döntéseket kell hozni.

„Kevesebb élelmiszert vesznek például, vállalva akár azt is, hogy a szülők éheznek, nem veszik meg a rendszeresen használt gyógyszereiket, ami egészségromláshoz, vagy súlyos egészségügyi helyzethez vezethet – például vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, daganatos betegség miatt szedett gyógyszerek, vízhajtók. Átmenetileg nem fizetik be az albérleti díjat, a rezsi számlákat, ami egy másik lavinát indít el. Többen megpróbálnak személyi hitelt felvenni, folyószámlahitelük terhére gazdálkodni, de sokak számára ez éppen a jövedelmi helyzetük miatt nem lehetséges. Sajnos ennek sokszor közvetlen következménye, hogy uzsorahitelt (ami történhet pénzben vagy természetben is) vesznek föl, és ez sok esetben több éves, évtizedes rabságot jelent, kikerülni belőle pedig szinte lehetetlen” – mondta lapunknak Rácsok Balázs.

Pénzügyi analfabetizmus mint szegénységi adó

Az OECD legutóbbi nemzetközi mérése sokkoló képet fest a hazai helyzetről. Magyarországon a felnőtt lakosság pénzügyi műveltsége alig haladja meg a 60 százalékos szintet. A felmérés egyik legriasztóbb eredménye, hogy az összes felnőtt mindössze fele képes helyesen megválaszolni egy egyszerű kamatszámítással kapcsolatos kérdést, és alig 18,3 százalékuk érti a kamatos kamat működését. Ha a teljes lakosság körében ennyire alacsonyak ezek a számok, a legfeljebb alapfokú végzettségű, sérülékeny csoportoknál ez a mutató a kritikus szint alá süllyed.

Csupán a pénzügyi edukáció azonban nem elég. Rácsok Balázs szerint azoknál a családoknál, akiknek az alacsony jövedelmük miatt havonta kevesebb a bevételük, mint a kiadásuk, nem elegendő csak a pénzügyi edukáció. „Itt a szociális munka teljes eszközárára szükség van. Fel kell térképezni az okokat, a lehetséges erőforrásokat, meg kell nézni, hogy van-e arra lehetőség például, hogy plusz jövedelemhez jusson a család, reális lehet-e a munkaerőpiacon való megjelentés, vagy munkahelyváltás, ami több bevételt tud biztosítani” – közölte a szervezet módszertani igazgatója. Szerinte végig kell ilyenkor nézni, hogy milyen támogatások, segítő szervezetek érthetőek el, amelyek meg tudják könnyíteni ezeket a helyzeteket. Hol van rendszeresen ruha- vagy élelmiszerosztás, van-e ingyenes vagy kedvezményes étkezési lehetőség, elérhető-e olyan nappali ellátás, melynek igénybevétele csökkenti a mindennapi kiadásokat.

Amikor egy alacsonyan képzett munkavállaló krízishelyzetbe kerül, és kénytelen kölcsönhöz folyamodni, képtelen érdemben értelmezni a hitelszerződések apró betűs részeit. Számukra a Teljes Hiteldíj Mutató (THM), a törlesztőrészlet indexálása vagy a késedelmi kamat kiszámításának módja absztrakt matematikai triplaszaltó. Ők egyetlen dolgot néznek a papíron: az azonnal kézhez kapott összeget és azt, hogy a következő hónapban mennyit kell belőle visszafizetni. Azzal már nincsenek tisztában, hogy a magas THM-mel rendelkező gyorskölcsönök vagy áruhitelek miatt a futamidő végére gyakran a felvett összeg másfélszeresét vagy dupláját fizetik majd vissza.

Ugyanakkor a pénzügyi tudatosság ezekben a helyzetekben is fontos és szükséges – mondja Rácsok Balázs. Vannak ilyen programjaik és látják az eredményeket is. Sokszor egy bankszámlaváltással már spórolni lehet, egy átgondolt vásárlási lista is sokat segíthet.

„Azt is sokszor látjuk, hogy sokan a pénzügyi tudatosság programban szembesülnek először azzal, hogy mennyi a bevételük és mennyi a kiadásuk egy hónapban és hogy ezzel valamit tenni kell, tudatosan meg kell tervezni” – tette hozzá.

Javítani kell az alapfokú oktatás minőségét

A fentiekből világosan látszik, hogy a magyarországi adósságspirál és a mélyszegénység nem pusztán matematikai egyenlet, és nem is egyszerűen a rossz szerencse számlájára írható. Az alacsony iskolai végzettség egy olyan láthatatlan, de áttörhetetlen falat emel a legkiszolgáltatottabb rétegek köré, amely egyszerre korlátozza a jövedelmi lehetőségeiket és fosztja meg őket a racionális pénzügyi döntésekhez szükséges tudástól. A megoldás éppen ezért nem merülhet ki az eseti segélyezésben vagy a pillanatnyi adósságrendezésben. Valódi és tartós áttörést csak a rendszerszintű és célzott pénzügyi edukáció, valamint az alapfokú oktatás minőségének javítása hozhat. Amíg a legkevesebbet keresők nem kapnak a kezükbe olyan gyakorlati tudást, amellyel magabiztosan igazodhatnak el a hitelek és THM-ek világában, addig a hiányos iskolázottság a legbiztosabb és legdrágább belépő marad a generációkon át öröklődő szegénységi csapdába.

• jövedelem
• létfenntartás
• hitel
• bér