MENÜ
2024. május 20.
Bernát, Felícia
Távirányítós kulcsok – legyünk óvatosak!

Távirányítós kulcsok – legyünk óvatosak!

szmsz.press

A szerbiai feketepiacon megjelent egy eszköz, amivel autókat és épületajtókat lehet kinyitni.

Szerbiában megjelent egy olyan eszköz, amellyel akár autókat vagy épületek bejáratait is ki lehet nyitni, ráadásul igen olcsón hozzáférhető. Az Elektronikus Hírközlési és Postai Szabályozó Hivatal nem adott engedélyt az értékesítésre, de ez nem akadályozta meg az eszköz feketepiacon való terjedését – írja a Nova.

A BIRN újságírói megtudták, hogy a készüléket már egy ideje használják Szerbiában.

Aleksa Tešić, a BIRN munkatársa elmagyarázta, hogy több körülmény egyidejű fennállása esetén alkalmazható sikerrel az eszköz.

„Egy autó esetében a kulcs tulajdonosának és a készülék tulajdonosának a jármű közelében kell lennie, amikor az autót kinyitják. Az autót kinyitó gomb megnyomásakor aktiválni kell az eszközt, amely felveszi az autókulcs rádióhullámait, és ezt alkalmazva később az eszközzel is nyitható lesz az autó” – magyarázta az újságíró, és hozzátette, a szakértők szerint ez leginkább a régebbi járműveknél működik, mivel az újabb modellek távvezérlésű nyitáskor és záráskor mindig változó jeleket bocsátanak ki.

Az épületek esetében az eljárás hasonló, a módszer például távvezérlésű kapubejárók esetében is használható, emiatt, mint az újságíró felhívja a figyelmet, körültekintőnek kell lenni a távirányítós kulcsok alkalmazásakor.