Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Száz neves közgazdász kéri

Száz neves közgazdász kéri

24.hu

Komolyabb gazdaságpolitikai lépéseket kérnek.

Eddig 100 magyar közgazdász írta alá azt a nyílt levelet, amelyben amerikai kollégáink mintájára arra kérik a magyar döntéshozókat, hogy minél előbb hozzanak komolyabb gazdaságpolitikai lépéseket négy területen:

Befektetés az egészségügyi rendszerbe,
A vállalatok támogatása a munkahelyek megőrzése érdekében,
A nehéz helyzetbe kerülő háztartások támogatása,
A pénzpiacok működésének segítése.

Ahogy a levél végén is írják, arra kérik a magyar kormányt és az Országgyűlést, hogy fogadjanak el egy kibővített gazdasági csomagot, ami a lehető leggyorsabban segít a bajba jutott magyar embereknek és vállalatoknak. A legfontosabb, hogy minél előbb lépjünk, nehogy túl késő legyen. (A magyar kormány által eddig két körben elfogadott intézkedéscsomagot több makrogazdasági elemző is nagyon visszafogottnak ítélte, több nyugati államban hozott mentőöv 10-20-szorosa, vagy még több szöröse a magyarénak. (Az eddigi magyar csomag a GDP 0,5 százalékát teheti ki, a fejlett világban 15-20 százalékos ez az arány.)

A levelet számos ismert Magyarországon és külföldön kutató közgazdász is aláirta. A hazai egyetemek és intézetek közül megtaláljátok az aláírók között a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Közép-európai Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőit, kutatóit, oktatóit, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ Közgazdaság-tudományi Intézete, a Budapest Intézet, Kopint-Tárki és a Pénzügykutató Zrt. kutatóit és elemzőit.