MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Mélytengeri halak, melyek bőre 99,5%-ban fényelnyelő

Mélytengeri halak, melyek bőre 99,5%-ban fényelnyelő

index.hu

A feketébbnél is feketébb mélytengeri halak hozhatnak áttörést a hadiiparban.

Feketébbnél feketébb halak tanulmányozásával közelebb kerültünk, hogy megértsük a mélytengeri halak védekező mechanizmusát – írja a CNET. A Duke Egyetem kutatói Alexander Davis vezetésével legalább 16 olyan halfajt azonosítottak, amelyek bőre a fény legalább 99,5 százalékát elnyeli.

ÍGY VÉDEKEZNEK A TÖBB MINT 1000 MÉTER MÉLYEN ÉLŐ, BIOLUMINESZCENCIÁVAL VADÁSZÓ RAGADOZÓK ELLEN.

Jelenleg a Vantablack a legközismertebb fekete bevonat, bár az MIT 2019-ben előállt a saját legfeketébb fekete anyagával.

A kutatók egy spektrométert használtak, hogy megmérjék a halak bőréről visszaverődő fény mennyiségét. A legsötétebb bőrű faj, amit találtak egy apró ördöghal volt, amiről csak a fény 0,04 százaléka verődik vissza a szemre.

A kutatás során felfedeztek némi különbséget a fekete halak és az ultrafekete halak között: a legtöbb fekete bőrű hidegvérű állatnak apró, gyöngy formájú melanoszómái vannak (ebben raktározódik el a melanin pigment), míg az ultrafeketéké nagyobb, más alakú, és sokkal sűrűbben helyezkednek el. Úgy tűnik, ez az optimális elrendezés a minél több fény elnyeléséhez.

Ultrafekete mélytengeri sárkányhal.

Karen Osborn társszerző szerint a felfedezés hozzájárulhat olcsóbb, rugalmasabb és szívósabb ultrafekete anyagok kifejlesztéséhez, amiket fel lehetne használni az optika területén (például csillagászati teleszkópokban) vagy akár az álcázási festésben is.

Ez az Anoplogaster cornuta olyan virgonc volt, hogy egy nappal azután, hogy kifogták már vissza is vitték egy tengeralattjáróval a tenger mélyére.

A képeket a halakról nem volt könnyű elkészíteni, hiszen bárhogy állították be a fényképezőt, a halak minden fényt elnyeltek. Két halat sikerült lekapni, egy ultrafekete mélytengeri sárkányhalat és egy Anoplogaster cornutát.