Követjük Norvégiát: csökkenő sebességhatár az utakon
„A jövőben a gyalogosok és kerékpárosok igényeihez kell igazodni”.
Norvégia fékez: a városokban és falvakban mostantól alapértelmezetten 30 km/h-s sebességkorlátozás lép életbe, és a jövőben a kerékpárosoknak és gyalogosoknak elsőbbségük lesz. Budapest is ebbe az irányba tart.
Norvégiában mostantól főszabály szerint 30 km/h-s sebességhatár lesz érvényben - legalábbis a lakott területeken áthaladó útszakaszokon. A norvég közlekedési hatóság szerint a jövőben „a gyalogosok és kerékpárosok igényeihez kell igazodni”.
A szabályok szerint a sebességhatárok esetében Norvégiában, mostantól a 30 km/h lesz a kiindulópont. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak indokolniuk kell, ha lakott területen ennél magasabb sebességet akarnak engedélyezni.
A 40, 50 km/h-s vagy akár magasabb sebességhatárok feltétele lehet például a különálló kerékpárút, vagy annak igazolása, hogy a közlekedésbiztonság nem romlik akkor sem, ha magasabb a megengedett amximális sebesség.
Norvégia fővárosában, Oslóban ez nem újdonság: számos kerületben már most is 30 km/h a limit, a belváros pedig szinte teljesen autómentes.
Budapesten is sorra csökkennek a sebességhatárok
Budapesten évek óta visszatérő vita tárgyát képezi a belső városrészek forgalmának lassítása, különösen a 30 km/h-s sebességhatárok szélesebb körű bevezetése. A támogatók szerint ez jelentősen növelné a közlekedésbiztonságot - főként a gyalogosok és kerékpárosok védelmében -, emellett csökkentené a zaj- és légszennyezést is. A kritikusok viszont attól tartanak, hogy a forgalom lassítása torlódásokat okoz, és aránytalanul megnehezíti az autós közlekedést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az elmúlt évben már több konkrét intézkedés is történt:
Pázmány Péter sétány: 60 km/h-ról 50 km/h
Hunyadi János út: a Kitérő út és a Mezőkövesd út között 70 km/h-ról 60 km/h (így a Savoya Háztól befelé nem emelkedik 60 fölé)
Balatoni út: a Repülőtéri út és a Bódog utca között egységesen 50 km/h
Panoráma kanyar: maximum 70 km/h, megszűntek a 90-es szakaszok
2024 végén további szigorítások léptek életbe:
Megyeri út (IV. kerület): 70 km/h-ról 50 km/h a Szilas-patak és az Íves út között
Kőbányai út (X. kerület): 60 km/h-ról 50 km/h a Könyves Kálmán körút és a Szállás utca között
A budapesti intézkedések jól mutatják, hogy bár nem olyan radikális léptékben, mint Norvégiában, de a fővárosban is egyértelmű trend a sebességhatárok fokozatos csökkentése és a biztonságközpontú közlekedésszervezés erősödése.








