MENÜ
2019. december 15.
Valér
Húslevessel ölte meg a férjét Margit

Húslevessel ölte meg a férjét Margit

nlc.hu

Legalább négy ember halálát okozta egy bomlott elméjű szegedi asszony, Filó Margit az ötvenes-hatvanas években.

A nő nehéz körülmények között nőtt fel, 23 évesen pedig már skizofréniával kezelték.

1949-ben egy munkaügyi perben 14 ezer forintot ítéltek meg neki, amiből ingatlant vásárolt Szegeden. 1950-ben hozzáment egy birtokkal rendelkező, rokkant kéményseprőhöz, aki hozzáköltözött az alagsori lakásba. Később a szoba-konyhába költözött még Margit rossz állapotban lévő édesanyja is, így a nőnek már két embert kellett ápolnia. Ekkor vette fel segítségnek Biczó Lajosnét, aki a ház egyik lakásában ingyen lakhatott, munkájáért cserébe. Hamarosan azonban „érdekes módon” előbb a férj, majd az anya is meghalt. Margitra azonban nem tudták rábizonyítani, hogy megölte volna őket.

Biczóné ekkor „feleslegessé vált” az asszony számára, ezért pirulákkal elkábította, majd megfojtotta. Ezt a gyilkosságot is megúszta azonban, mert nem találtak ellene bizonyítékot. Biczóné ráadásul a vagyonát is ráhagyta.

Margit még a férje halála évében elcsábította a jómódú gazdálkodót, Varga Sándort a szegedi piacon. 1959-ben összeházasodtak, a férfi a végrendeletében minden vagyonát feleségére hagyta. Két hónappal később, karácsonykor a feleség mérgező csattanó maszlagot és beléndeket kevert férje töltött káposztájába. Varga ettől rosszul is lett, ám szervezete még feldolgozta a mérget. A nő erre másnap húslevest főzött neki, amibe még több csattanó maszlagot tett. Ennek elfogyasztásába a férfi már belehalt.

Az özvegy ezek után visszaköltözött Szegedre, miközben jókora összeg pihent a takarékbetétkönyvében, és több ingatlannak is a tulajdonosa volt. Az ezt követő években még további két idős asszonyt ölt meg a bevált módszerrel a vagyonukért.

Az utolsó gyilkosság után már végre a rendőrség is gyanút fogott, végül Filó Margitot bíróság elé állították. Elmeállapota miatt az asszony végül megúszta a halálbüntetést, életfogytig tartó kényszergyógykezelésre ítélték. Néhány évvel később a Lipótmezőn halt meg.