A hazai borágazat régóta visszatérő dilemmája, hogy miként lehetne a meglévő értékek megőrzése mellett erősíteni az exportpiaci láthatóságot. A fragmentált struktúra – számos szőlőfajta, stílus és eredet – szakmai szemmel inspiráló, marketingoldalról azonban sokszor széttartó képet mutat.

Magyarország esetében a szakmai diskurzus gyakran két fajtát nevez meg lehetséges „horgonyként”: fehérben az olaszrizlinget, vörösben a kékfrankost. Mindkettő széles termőhelyi adaptációval, történeti beágyazottsággal és stílusbeli rugalmassággal bír – ráadásul népszerű, fogyasztóbarát fajtákról van szó. A kérdés nem pusztán agronómiai vagy borászati, hanem stratégiai természetű: képes-e az ágazat konszenzust teremteni egy olyan irányról, amely egyszerre erősíti az országmárkát, támogatja a piaci eligazodást, és közben nem szűkíti le a sokszínűségből fakadó versenyelőnyöket? A vita tétje az, hogy a magyar bor egységesebben értelmezhető üzenetté váljon a globális borpiacon.
Egyértelműen támogatja a felvetést Bock József, az ismert villányi borász is, aki szerint azért is lenne kézenfekvő az ilyen borstratégia, mert szinte minden borvidék rendelkezik a kékfrankos fajtával.

A felvetésben ugyan lát értelmet Takler András, ám úgy véli, a hazai borvidékek szerkezete miatt annak megvalósítása számos kérdést vetne fel. Az ismert szekszárdi borászcsalád tagja az Agrárszektornak elmondta: az egyes borvidékek által termelt fajták erősen eltérnek, és bár kékfrankos szinte mindenhol van, például Villányban kisebb jelentőséggel bír.
Ez az irány elsősorban Szekszárdnak és a Soproni borvidéknek kedvezne, valamint nagyobb sikereket lehetne így elérni az Egri borvidéken is. Az már kérdéses ugyanakkor, hogy például a Somló vagy Villány mit szólna egy ilyen stratégiai irányhoz, ahogy a balatoni borászok támogatása sem egyértelmű.
Takler András szerint emiatt az egyes borvidékeken ellenállásán elbukhatna egy ilyen terv. Ugyanakkor úgy véli, nagyobb fantázia lenne abban, ha az egyes borvidékek olyan típusokat tudnának felmutatni, mint például Egerben a bikavér. Hozzátette: az osztrák példa figyelemreméltó, de ott homogénebb régiók vannak, míg a magyar borvidékek szerkezete erősen szegmentált. Szerinte nekünk ezt a diverzifikáltabb jelleget, ezt a sokszínűséget nem szabad elvesztenünk.
Az ötletet ugyanakkor továbbra sem tartja elvetendőnek Takler András sem, de úgy véli, hogy a differenciált hazai bortermelésben nagyon nehéz lenne két fajtát, egy fehéret és egy vöröset ilyen hangsúlyosan kiemelni.

• bor
• borászat
• borpiac