MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Guruló albérletet építettek egyetemisták

Guruló albérletet építettek egyetemisták

vezess.hu

A Stella Vita egy napelemes autó, amely a kísérleti járművektől megszokott funkciók mellett lakóbuszként is szolgál.

A hollandiai Eindhoven műszaki egyetemének hallgatói építették a Stella Vita névre keresztelt tanulmányautót, amelynek napelemei nem csak a villanymotort hajtják, hanem a fedélzeten megtalálható háztartási gépeket is – a Stella Vita ugyanis egy guruló mikrogarzon.

A huszonkét diákból álló Solar Team különös módját választotta alkotásuk végső tesztelésének: 3000 kilométeres európai körútra indultak alkotásukkal, hogy igazolják, igenis lehetséges kizárólag a fény erejével közlekedni.

Az utazás során Párizsba is bekanyarodtak, és felkeresték a Renault-csoport alacsony szénkibocsátású közösségi mobilitásra szakosodott új márkáját, a Mobilize-t. Itt készültek a cikkünkben látható fényképek is.

A Stella Vita a tetején hordja napelemeit. A 8,8 négyzetméteres felület álló helyzetben megduplázható (17,5 m2), ami jól hangzik, ám a valóságban a 600 kilométeres hatótávolság eléréséhez így is akár 2-3 napon át kellene a napon parkolnia a kocsinak. Ezért hagyományos töltőaljzattal is felszerelték, amit azonban még mindig ki lehet egészíteni a napelemekkel. A szolárcellák egyébként menet közben is üzemelnek, így egy igazán verőfényes napon akár 730 kilométert is megtehetünk a 60 kWh kapacitású Li-Ion akku két feltöltése között. A tekintélyes méretű jármű tömege mindössze 1700 kg, a végsebesség 120 km/óra.

Ha leparkol a Stella Vita, megemeli tetőlemezét – ezáltal több férőhely lesz benn –, és teljeskörűen felszerelt lakótérrel várja utasait. Az itt kiépített konyha, fürdőszoba vagy a televízió áramellátásáról szintén a napelemek gondoskodnak.

A Mobilize nem csak a vicc kedvéért találkozott a Solar Team tagjaival: a Renault mérnökei szeretnék felhasználni az egyetemisták ötleteit saját közösségi mobilitási megoldásaik tervezésében, míg a Solar Team tagjai betekintést nyerhettek a prototípusok utóéletébe, megismerve, hogy mennyi idő és munka kell ahhoz, hogy a tanulmányból szériamodell legyen.

A Solar Team tagjai optimisták: úgy vélik, 2030-tól megjelenhetnek a piacon a napelemről táplált járművek, noha addig rengeteg fejlesztésre lesz még szükség.