MENÜ
2025. november 10.
Réka
Egymillió önvezető Teslát kell eladni, hogy Elon Musk megkapja az 1000 milliárd dollárt

Egymillió önvezető Teslát kell eladni, hogy Elon Musk megkapja az 1000 milliárd dollárt

hvg.hu

A bejelentést követően Musk a színpadra vonult és táncra perdült.

A Tesla részvényesei megszavazták azt a tervet, amelynek keretein belül Elon Musk, a cég vezérigazgatója 1000 milliárd dolláros, azaz nagyjából 335 ezer milliárd forintos kifizetést kaphat – számolt be a BBC. Ez nagyságrendileg a teljes magyar gazdaság évi teljesítményének a négyszerese.

Musk vagyona nemrég a világon elsőként átlépte az 500 milliárd dollárt, a legfrissebb becslések szerint most épp valamivel elmarad ettől. A kifizetés tehát önmagában háromszorosára növelné a világ leggazdagabb emberének vagyonát, igaz, ehhez Musknak a Tesla élén ambiciózus mérföldköveket kellene elérnie.

A részvényesek többek között ahhoz kötötték a felfoghatatlan összegű bónuszt, hogy a cég jelenlegi, 1400 milliárd dollár körüli értékét a következő évtizedben 8500 milliárd dollárra emeli. Nem ez az egyetlen célkitűzés, amit Musknak el kell érnie a kifizetésért: kereskedelmi forgalomba kell hoznia legalább 1 millió darabot a Tesla önvezető autójából, a Robotaxiból.

Az igazgatótanács azzal érvel a busás bónusz mellett, hogy ha nem fogadják el, akkor Musk elhagyhatja a céget, ami még ennél is jobban fájna a Teslának. A kifizetést a részvényesek végül 75 százalékos többséggel fogadták el. A bejelentést követően Musk a színpadra vonult, és a Tesla saját fejlesztésű robotjával, az Optimusszal szinkronban táncra perdült.