MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Európába jön a Toyota Highlander

Európába jön a Toyota Highlander

hirstart.hu

Közel 5 méteres SUV érkezik a Toyota kínálatába.

Nekibátorodva a Camry sikerén, a Toyota ismét egy eredendően amerikai modelljét teszi elérhetővé az európai vásárlók számára: a Highlander érkezik, vele együtt pedig a RAV4-nél egyel nagyobb SUV a palettára. Újabb sikervárományos hibriddel van dolgunk?

Ezt majd a jövő megmondja, de tény, hogy az átlagosnál nagyobb kompakt SUV modellek és a hibrid hajtáslánc duójára mutatkozik igény a piacon, így érthető a bevezetés melletti döntés a japánok részéről, főleg úgy, hogy a típus hétüléses kialakításban is elérhető. A harmadik üléssor lehetősége teljesen érthető. A GA-K platformon létrejött SUV modell nem kis jelenség, amit a 4,95 méteres teljes hosszúsága is elárul: a RAV4-nél 35 centiméterrel hosszabb a típus.

A lemezek alatt a testvérmodellek hibrid hajtását köszönthetjük Európában, a hírek szerint kizárólag összkerékhajtásos konfigurációban. A 2,5 literes, négyhengeres, Atkinson ciklusú motor egy CVT jellegű fokozatmentes automatával közösen munkálkodik az első és a hátsó tengelynél elhelyezett elektromotorokkal, amelyeknél utóbbi kizárólagosan felel az összkerékhajtás megteremtéséért. Vélhetően 218 és 248 lóerő közötti teljesítményre számíthatunk az európai változat esetében, de a hivatalos adatokra még várni kell. Vegyes fogyasztás tekintetében már a WLTP ciklus alapján 6 liter körüli adatra számíthatunk, ami a valós nyugodt közlekedésnek is megfelel.

Nagy modell révén a csomagtartó sem éppen aprócska: két üléssorral 658, egyel pedig 1909 liternyi helyre pakolhatunk. Három üléssoros kivitelben a középső üléssor 18 centimétert mozgatható előre-hátra. A műszerfal kissé sajátos jelenség: a hatalmas központi egység közepén egy 12,3 colos kijelző uralkodik, amelyen a gyártó legmodernebb rendszere fut.

A Highlander európai bevezetésére valószínűleg a jövő év elején kerül sor, így az árak még ismeretlenek. Tippelni azonban nem nehéz a RAV4 és a Camry kinti ára alapján, igaz, a valóság kijózanító: közel harmadával drágább a Highlander náluk. Vagyis nagyjából 13 és 18 millió forint közötti árcédulára lehet számítani az ő esetében.