Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Egy havi támogatás maradt az állam zsebében

Egy havi támogatás maradt az állam zsebében

hrportal.hu

Elképesztően megugrottak a munkaerő-piaci kiadások.

Egy félév alatt elköltötte a kormány a passzív munkaerőpiaci kiadásokra szánt előirányzat 83,2 százalékát. Az év hátralévő részére már csak nagyjából egy hónapra elegendő pénz maradt ebben a költségvetési zsebben – írja az mfor.hu.

A hivatalos adatok szerint márciustól napjainkig több mint 112 ezren veszítették el az állásukat. A valós szám ennél jóval magasabb lehet, mivel nem mindenki regisztráltatja magát álláskeresőként a munkaügyi hivataloknál. A regisztráció azonban feltétele, hogy a munkanélküli igényelhesse az egyébként mindössze három hónapig járó álláskeresi ellátást. A kormány a gazdasági válság, és a rengeteg új munkanélküli hatására sem fontolta meg a munkanélküliek hosszabb idejű segélyezését.

Azonban plusz támogatás nélkül is meglepően sokat kellett erre a 112 ezer új álláskeresőre költenie a kormánynak.

Az államháztartás június végi mérlege alapján eddig nagyobb költséget jelentettek a kormánynak az úgynevezett passzív kiadások a Nemzeti Foglalkoztatási Alapon belül, mint az egyéb tételek, többek között a közfoglalkoztatási programok. A közmunkaprogram felpörgetését igérte korábban a kormány, de ezt még nem valósították meg eddig.

A passzív kiadások idei 83 milliárdos előirányzatának 83,2 százalékát viszont már el kellett költenie a kormánynak, ez kicsivel több mint 69 milliárd forintot jelent. Az előirányzat az álláskeresési járadékot, a nyugdíj előtti álláskeresési segélyt, az ellátások megállapításával kapcsolatos útiköltség-térítést, és az ellátásokkal összefüggő közvetlen költségeket foglalja magába.

Csak júniusban 29,4 milliárd forintot fordított a kormány passzív kiadásokra. Ez annyira kiugró tétel, hogy 2006-ig visszamenőleg egyetlen hónapban sem volt még csak hasonló nagyságú kiadás sem ezen a soron.

Mivel körülbelül egy hónapnyi pénz maradt ebben az előirányzatban, ezért gondolhatnánk, hogy módosítani kell a költségvetést, hogy minden arra jogosult megkapja a munkanélkülisége miatt neki járó ellátást. Azonban egy felülről nyitott előirányzatról van szó, így erre nem lesz szükség.