Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
„Csak a kifogástalan minőség elfogadható”

„Csak a kifogástalan minőség elfogadható”

Takács Zsuzsa • fotó: Kapfinger András

Idén márciusban alakult meg az R&N Építőipari Kft., mely a legszélesebb tevékenységi körben, a lakossági igényekhez igazodva nyújt szolgáltatást.

A nagymányoki székhelyű vállalkozás Szekszárdon, a Liszt Ferenc tér 1. szám alatt megnyitott bemutatótermében személyesen is elérhető, ahol tanácsadással is várják az érdeklődőket. RÉZMŰVES ATTILA tulajdonos ügyvezető asztalos szakmával és számtalan kiegészítő képesítéssel rendelkezik, több évtizedes külföldi tapasztalattal jegyzi a céget. Tulajdonostársával, Néth Antallal együtt hosszú távon gondolkodnak, az alapos, lelkiismeretes kivitelezői munkában, személyes felelősség vállalásában hisznek.

– Közel húsz éve foglalkozom nyílászárók helyszíni beszerelésével – mondja Rézműves Attila. – Németországban, majd Auszriában generálkivitelezésben dolgoztam, az eredeti asztalos szakmám mellett nagyon sok, építőiparban fontos kiegészítő képesítést szereztem. A legfontosabb azonban az a munkamorál és szemlélet volt, amit csoportvezetőként a társaimnak is igyekeztem átadni. Számomra ma is csak a kifogástalan minőség fogadható el, ezért a munka átadás után is visszatérek a megrendelőhöz, ellenőrzöm például a beépített nyílászáró működését. Talán ennek köszönhető, hogy a munkáink után egyre többen hívják, keresik a céget. Volt, ahova ablakokat építettünk be, aztán ugyanott a festést is ránk bízták, majd a tetőcserét végeztük el.

A vállalkozás profilja éppen ezt a szerteágazó tevékenységi kört tükrözi. A fő profil, a nyílászárók beépítése, cseréje mellett foglalkoznak gipszkartonozással, laminált parketta lerakásával, tető- és ácsmunkákkal, festéssel, térkövezéssel, de még konyhabútorok tervezésével, kivitelezésével is. A szakember szerint, a kereslet és az igények alapján alakítják a jövőben a munkákat, legfontosabb, hogy megismerjék őket az építkezni, felújítani vágyók. Elvállalják az úgynevezett kisebb munkákat is, és ugyanolyan minőségben és elhivatottsággal végzik el, mintha egy óriáscég lenne a megbízó.

A lényeg a személyes kapcsolat és a szakértelem. Olyasmiről beszél, ami a vállalkozások világában nagyon ritkán hangzik el: – Arra törekszünk, hogy megfizethető, a „kisemberek” számára is elérhető szolgáltatást nyújtsunk a kiváló minőség biztosításával. Sajnos az építőipari árak, alapanyagok, a nyílászárók, árnyékolók, garázskapuk, vagy például a konyhabútor anyagára nagymértékben emelkedik, de azzal kompenzáljuk, hogy a munkadíjakat nem emeljük. Egyelőre még ez megoldható – teszi hozzá a szakember, majd így folytatja:

– A nyílászárók jelentik a főprofilunkat. A prémium márkának számító REHAU mellett GEALAN, DECCO, SALAMANDER profilok közül választhatnak a partnereink. Az egyes gyártóknál kialkudott viszonteladói, vagy plusz kedvezményt az ügyfeleknek adom tovább, amin sokan csodálkoznak. Kisebb haszonkulccsal dolgozunk, de hosszú távon gondolkodom, ezért nem probléma számomra. Nem egy év alatt szeretnék meggazdagodni, célom, hogy biztosítsam a biztos hátteret, és a minőségi szintet megtartsam.
A tevékenységi kör bővítése és egy partneri megkeresés során kezdtek el könnyűszerkezetes faházakat, mobilházakat összeszerelni. Itt lakóházakra, üdülőkre gondolhatunk, de emeltek már fittness-termet is. Több céggel kapcsolatban állnak, nagyon szoros a kapcsolat a gyártókkal. A megrendelő elmondhatja az igényét, akár alaprajzot is mutathat, és az elképzelés, vagy kiválasztott típus alapján árajánlatot adnak. Téglaház tervei is adaptálhatók könnyűszerkezetes házra, és a passzív háztól, a kulcsrakész megoldástól kezdve akár szerkezetkész épület is választható. Itt is alapvető fontosságú a technológiai sorrend, a szakértelem és tapasztalat, hiszen a legjobb szerkezet sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, ha nem megfelelő a kivitelezés.
Érdekességként említi a cégvezető, hogy a kivitelezéseik során, nyílászáró-cserék esetén is, a munkafázisokról felvételt készítenek, dokumentálják a munkát. Mindegy, hogy épületszigetelésről, festés-mázolásról, nyílászárócseréről, kőművesmunkáról van szó, alapvető, hogy mindent lefednek, maszkolnak, tisztán hagyják a helyszínt.

– Világéletemben kétkezi munkát végeztem, ezt szeretem, de szívesen beszélek a megrendelőkkel, gyártókkal, partnerekkel is. Most a legnagyobb kihívást a cégvezetéssel és adminisztrációval járó ügyek kezelése jelenti – fogalmaz a szakember.
A legnehezebb időszakban indult a vállalkozás, de a visszajelzések kedvezőek. Ez nem egy projektcég, vagy az építőipari fellendülést meglovagoló vállalkozás. Rézműves Attila hosszú távon gondolkodik és a precíz, korrekt áron végzett munkában bízik, szüleitől a munkaszeretet tanulta, ezt adja tovább két gyermekének, akik reményei szerint egyszer átvehetik a vállalkozást. Ma is 24 éves autóval jár, fontosabb számára, hogy a dolgozók mindig időben legyenek kifizetve, kötelezettségeit teljesítse, és az elvállalt munkát kifogástalanul, a megrendelő elképzelése szerint teljesíteni tudja. Munkatársaival együtt rendelkezik a megfelelő szakmai tapasztalattal, tudással és készségekkel, de van még egy nagyon fontos jellemzője. Sikerült megőriznie a szakmai elkötelezettségét, nemcsak az arcát, de szívét-lelkét is adja a munkákhoz.

Elérhetőség: R&N Építőipari Kft. • Árajánlat, szaktanácsadás, személyes egyeztetés!
Várjuk bemutatótermünkben! Címünk: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 1.
Telefon: 06-30/172-0808 • E-mail: rnepitoiparikft@gmail.com